Új-Zéland (Aotearoa)

 

 


Ausztráliától keletre a Csendes-óceánban két sziget van a térképre felrajzolva. A szigetek kicsinek látszanak a térképen, pedig mind a kettő nagyobb Magyarországnál. A kettős sziget Új-Zéland. Területe 268 675 km2, az Északi-sziget 114 728 km2, a Déli-sziget 153 947 km2. A két szigetet a mindössze 26 km széles Cook-szoros választja el.

A keskeny szoros két világot választ el egymástól. A Déli-sziget a havasok, a gleccserek, a fjordok szigete, az Északi-sziget Vulcanus birodalma. Ha a Déli-szigeten járunk, akkor az Alpok világa jut eszünkbe. A sziget nyugati fele hatalmas hegylánc, amelynek égbe nyúló hegycsúcsait hó borítja, a lejtőket gleccserek barázdálják, a jégvájta, meredek falú, széles teknővölgyekben tengerszemek csillognak. A hegylánc, az új-zélandi Déli-Alpok legmagasabb csúcsa a Mount Cook - maori nyelven Aorangi - 3 764 m. A gleccserek közül a Tasman- és a Murchison-gleccser 32 és fél, illetve 20 km hosszúak, de a legérdekesebb talán a Mount Cook nyugati oldalán lenyúló Ferenc József-gleccser, amely a tengerszint felett 300 méterig szinte az erdőkbe ér.

A sok hegyi tó közül a Te Anau és Wakatípu a legnagyobbak, de a legvadregényesebb a Manapouri. A folyók általában a keleti lankás partvidék és a nagyobb síkságok felé folynak, és nagy víztömegeket hoznak le a hegyekből. Így a Clutha és a Makaróra. A nyugati parton folydogáló folyók közül a Grey pompás fjordos torkolata gyönyörű. A hegyek között nagyon sok a szebbnél szebb vízesés: a legbővebb vizű a Bowen-vízesés és talán a legszebb a 650 m magasról lezúduló Sutherland-vízesés.

A meredek, magas sziklák közt benyúló szűk fjordok a nyugati parton vannak. A Milford Sound fjordja itt jelentős turistaközpont, de a zord, sziklás, vad nyugati parton általában nincsenek települések. A legszebb völgy, amelyen keresztül vasútvonal halad át kelet-nyugati irányban Christchurchtől Greymouth-ig, az Otira-völgy. A Déli-Alpoktól keletre egyre szelídül a táj, a zord hegyeket dombos vidék váltja fel, majd lankák, síkságok nyúlnak le a tengerig.

Egészen más világ van az Északi-szigeten. Itt a Cook-szorostól északkelet felé húzódik egy nem túl magas - 1000-2000 m közötti - folyamatos hegylánc a sziget keleti felében. Ettől nyugatra egymást váltják a hatalmas kúp alakú hegyek: működő, pihenő vagy kialudt vulkánok sorozata. A legmagasabb az időszakonként működő 2797 méteres Ruapehu, de nem sokkal marad mögötte az időnként gőzt és füstöt ki-kilövellő 2291 méteres Ngauruhoe. A legszebb, legszabályosabb vulkáni kúp a sziget nyugati csücskében lévő, erdő borította Mount Egmont (2518 m). A Ruapehutól északra, a Balatonnal nagyjából egyforma nagyságú, hatalmas, vulkanikus eredetű Taupo-tó vize csillog, melynek lefolyása a Waikato folyó. Ennek völgyében meleg forrás meleg forrást ér, de a sziget egész északkeleti fele egyetlen nagy gejzírmező, ahol tavak, vízesések, hévforrások, iszapvulkánok és gejzírek egymást érik. A hévizek közül nem egy gyógyító hatású. Rotoruában és Te Arohában állami szanatóriumokat is létesítettek. A Taupo-tavat is sok üdülőhely veszi körül. A Waikato torkolatvidéke és a Hamilton környéke már sík vidék. Ugyancsak jó termőterület a sziget délnyugati része, Wellington környéke is.

A szigetek igen szerencsés - meleg mérsékelt - éghajlatúak: a tél enyhe, a nyár nem túlságosan meleg. A csapadékeloszlás is igen kedvező. Az Északi-szigeten általában évi 1250 és 1750 mm között van a csapadék, a Déli-szigeten a nyugati parton meghaladja az évi 2500 mm-t is.

Az eredeti növénytakaró ma már nagyon visszaszorult, a sokféle, még fa nagyságúra is megnövő páfrány, az örökzöld kaurifenyők - amelyeknek egykori hatalmas erdeiből ma már csak a védett erdők vannak meg -, a pálmák, a bükkök, az orchideák helyet adtak a fehér ember által bevitt haszonnövényeknek, amelyek bőven teremnek mindkét szigeten. Gabonát: búzát, zabot, árpát főleg a Déli-szigeten termelnek. Itt vannak a nagy gyümölcsösök is, főleg Otago környékén (almából jelentős exportja is van). Az Északi-szigeten Auckland környéke citromjáról nevezetes. Az idáig értéktelen területeken, amelyeknek vulkáni tufa talaját nyomelemek - főleg kobalt - bevitelével megjavították, és állandóan műtrágyázzák repülőgépről, az utolsó tíz évben évente átlag száz új farmot létesítettek. Az Északi-szigeten, ahol a papírgyárak vannak, európai fenyőket is betelepítettek, mégpedig nagy sikerrel, mert ezek a fenyőfélék itt sokkal gyorsabban növekednek, mint hazájukban.

A szigeteken buja rétek és legelők pompáznak, amelyeket legújabban repülőgépekről még trágyáznak is. Ezek - főleg a Déli-szigeten - nagy állattenyésztést tettek lehetővé. Új-Zéland 56 milliós birkaállománya a lakosság számához viszonyítva a legnagyobb a Földön: 100 lakosra több mint 1800 birka jut. A birkákat átlag ezer darabos nyájakban legeltetik. A szarvasmarha-állomány kétharmada vágómarha. A nagy tejgazdaságok a Déli-sziget keleti tengerparti síkságain vannak. Az európai állatok behozatala és elszaporodása az eredeti új-zélandi őshonos állatvilágot igen erősen megtizedelte. A szigeteknek a két denevérfajon kívül nem volt semmiféle emlőse. De sok madárfaj élt itt, köztük az érdekes szárnyatlan madár, a kivi, a kakapo (bagolypapagáj) és a takahe. Kígyó nincs a szigeteken. Rovarvilága - mivel kevés a virágos növény - igen szegényes. Jellemző, hogy mindössze 12 lepkefaj él a szigeten. Állatai közül különlegesen nevezetes a csak itt élő hidasgyík, a tuatara, a legősibb hüllő.

A szigetek természeti kincsekben is gazdagok. Némi aranyat és ezüstöt bányásznak, de jelentősebb a két és fél millió tonnányi szénbányászat. A Déli-szigeten uránt, az Északi-szigeten pedig 1961-ben földgázt fedeztek fel. Újabban hasznosítják a vastartalmú tengerparti homokot. Feldolgozására az Északi-szigeten kohóművet létesítettek, de a homok egy részét exportálják.

És mit mondhatunk az energiaforrásairól? Szinte teljes egészében vízi energiával termelnek villamosságot, hiszen mindössze egy 180 000 kW kapacitású hőerőműve és újabban geotermikus erőművei (192 000 MW) vannak. A wairakei hőerőmű a vulkáni tevékenység hőjét hasznosítja.

Ipara főleg mezőgazdasági ipar, ezen a téren igen jelentős világgazdasági tényező. Lélekszámát tekintve tulajdonképpen kis ország a Föld legnagyobb hús-, gyapjú-, vaj- és sajtexportőrjei közé tartozik.

Az Északi-szigeten Hamiltontól nem messze délnyugat felé vannak a Waitomo-barlangok. Ezen a környéken száz meg száz mészkőbarlang van, amelyek közül vagy négyszázat feltártak és térképeztek. Három közülük, a Waitomo-barlang, az Aranui- és a Ruakuri-barlang, különösen szépek és érdekesek. Ezekben a szokásos cseppkőformációkat láthatják a turisták: szfinxet, orgonát, elváló szerelmeseket, királyi udvart, katakombákat, Aladdin barlangját és kristálypalotát - ahogy már ezeket a neveket a világ minden táján használni szokták. De nem ezek a szokásos nevű formációk a barlangok igazi hírességei. A Waitomo-barlang alatt egy másik barlang van, ahová csak egy föld alatti folyón csónakázva lehet eljutni. A folyót természetesen Styxnek hívják. Egy kanyarodó előtt a vezető közli a látogatókkal, hogy most már teljes némaságban kell maradniuk. Még egy kanyarodás a Styx vizén, és megérkeznek abba a barlangba, amelyet Bemard Shaw a világ nyolcadik csodájának mondott. Glow-worm-barlangnak nevezték el az angolok ezt az egészen csodálatos föld alatti kupolát, amelynek tetején száz- és százezer parányi kékeszöld fényecske villog. A név megtévesztő, szó sincs szentjánosbogarakról. Az Arachnocampa luminora nevű légy lárvái adják a pompás kivilágítást, amelynél szinte olvasni lehet. A lárva 10 centiméter hosszú szálból szőtt hüvelyben "lakik" igen kényelmesen. A hideg fény, amelyet kibocsájt, testének hátsó részében képződik, és az a célja, hogy a repülő rovarokat magához csalogassa. A lárva a hüvelyből 15-20 "horgászzsinórt" bocsájt le, hogy a fény felé repülő rovarok ezekbe a ragadós szálakba akadjanak. A szálak 10-16 cm hosszúak, s a lárva néhány másodperc alatt felhúzza velük a zsákmányt. A légylárva néhány hónap után bebábozódik, és tizenkét napos bábállapot után előbújik a légy, amelynek élete 36-48 óra. A nőstény egész keveset világít, épp hogy a hím meg tudja találni. A világító légylárvák más barlangokban is előfordulnak, de nem olyan tömegesen, mint itt a Szentjánosbogár-barlangban, ahol a barlang tetejének minden talpalatnyi kis helyét elfoglalják. A barlang körülbelül 30 m hosszú, és 12 m széles, a teteje, illetve boltozatai 5 m magasak.

Wiuiam Hobson kapitány az angol király nevében 1840-ben kötötte meg a maori törzsfőnökkel a waitangi szerződést. Ebben garantálták a maorik jogait, de még egy negyedszázadig harcoltak a maorik a fehérekkel. 1869-ben dördültek el az utolsó lövések. A ház, amelyben a szerződést megkötötték, ma látványosság.
A maorik azóta egyenrangúak a fehérekkel, és a legkülönbözőbb foglalkozásokat űzhetik. Egyenrangúak, amire jó példa egy nagy kék szemű európai kivándorolt kislány esete, aki maorikkal dolgozott együtt. Egy szép napon az új-zélandi fehér vállalatvezető magához hívatta a kislányt, és közölte vele, hogy kénytelen felmondani neki - ámbár munkájával nagyon meg van elégedve -, mert a maori munkások nem voltak hajlandók a "varázslatos szemű" idegennel együtt dolgozni. Az új-zélandi katonákat - fehéreket, maorikat egyaránt - csakúgy kiviknek becézték a két világháborúban, mint ahogy az új-zélandi sportolóknak és versenyzőknek is ez az általános becenevük. Nemhiába Új-Zéland címerállata a kivi.

A szigetországnak idáig három fővárosa volt: Russell, majd Auckland és 1865 óta Wellington. A negyedmilliós Wellingtonnak csodálatosan szép a fekvése, de nem marad el mögötte Auckland, a kettős sziget legnagyobb városa sem. Auckland múzeuma a maori múlt gazdag tárháza. Itt őrzik például az egyik maori törzs 1836-ban készült nagy hadi kenuját, amely száz evezőst és harcost tudott befogadni.

A juhtenyésztés különösen a Déli-szigeten óriási méretű, a nyájak néha úgy ellepik az utat, hogy kocsival nem lehet továbbmenni, meg kell várni, míg a "merinófolyó" elhömpölyög az autó mellett. Főleg a vásárok előkészítésekor terelnek nagy nyájakat. 1971-ben 26 millió volt az itteni juhállomány. 1900-ban néhány nemzeti parkot létesítettek az Északi-szigeten. Ma már tízre növekedett a nemzeti parkok száma, három az Északi-, hét pedig a Déli-szigeten van. Gejzírek, tűzhányók, ritka növények elragadó látványa vonzza a látogatót a különböző nemzeti parkokba.

Te Waipounamu és Te Ika-a-Maui - így hívják a maorik, a "bennszülöttek" Új-Zéland Déli- és Északi-szigetét. A Déli-sziget maori neve magyarul: a Zöld Kő Országa. A zöld kő a nefrit volt, amelyből a maorik szerszámaikat, fegyvereiket, ékszereiket pattintották, csiszolták. Az Északi-sziget neve magyarul Maui hala, ezt a szigetet Maui halászta ki, és húzta föl a tenger alvilágából a felszínre. Maui a polinéziaiak legnagyobb halásza, sőt napisten, tűzisten; itt Új-Zélandon ember fölötti méretű hős, Héramész, Odüsszeusz és Prométheusz maori keveréke. Új-Zélandnak, a kettős szigetnek mai maori neve: Aotearoa, a Hosszú Fehér Felhő. Ez a név is régi, de 1840-ben még csak az Északi-szigetet jelentette.

Új-Zéland igazi őslakóiról - ha ugyan voltak ilyenek - nem tudunk semmit. A maorik, akik a szigeteket elkeresztelték, 1350-ben érkeztek ide és szállták meg előbb Te Ika-aMauit, aztán Te Waipounamut. A maori név polinéziai eredetű szó. Valójában melléknév, amelynek jelentése: normális, közönséges, rendes. Tangata maori - rendes ember, vagyis bennszülött ember, tangata pakeha pedig idegent, elsősorban európai embert jelentett.

A polinéziai nyelvet Új-Zélandon kívül a Csendes-óceán délkeleti részében - a 180. hosszúsági foktól, a vasárnap-hétfő vonaltól keletre lévő szigeteken -, Polinéziában beszélik. A polinéziaiakat a világ legjobb hajósai közé kell számítanunk. Jóval az európai nagy felfedező utak előtt a világ legnagyobb óceánjának szigeteit fedezték fel és szállták meg.

Honnan jöttek? Ez a kérdés sok vitára adott alkalmat: egyik álláspont szerint DK-Ázsia szigetvilágából. Heyerdahl Kon-Tiki expedíciója viszont azt bizonyította, hogy a tengeráramlásokat felhasználva balsafa tutajon el lehet jutni Peruból is a polinéziai szigetekre. Szerinte ilyen módon kerültek az első polinéziaiak Tahitiba, illetve a Társaság-szigetekre. Ez a szigetcsoport lett volna aztán a további felfedező utak kiindulópontja. Elképesztő távolságokra jutottak el: északra a Hawaii-szigetekig, délnyugatra Új-Zélandig, keletre a Húsvét-szigetig. A hagyomány szerint Te Kupé 925-ben a Társaság-szigetekről a hosszú farkú kakukk, a kohoperos nyomán - amely minden évben délnyugatra vándorolt - útnak indult, hogy a madár ismeretlen hazáját megkeresse. Így jutott el Ngakéval Új-Zélandra. Körülhajózták a két szigetet, és hazatértek hírül adni, hogy két nagy lakatlan szigetet fedeztek fel. De a társaság-szigetekiek több mint kétszáz esztendeig nem mentek Új-Zélandra, csak 1150 körül érkezett ide egy kisebb csoport Toi-hehua-taki vezérlete alatt.

A Társaság-szigetekről az utolsó kivándorlócsoportok 1325-ben indultak el a Hawaii-szigetekre, és egy nemzedékkel később, 1350-ben Új-Zélandra. A Hosszú Fehér Felhő népének, a maoriknak a történelmében az 1350-es év ugyanolyan jelentőségű, mint Róma városalapításának esztendeje vagy a magyar honfoglalás dátuma.

A Nagy Hajóraj, amely a maorik őseit hozta Új-Zélandra, több mint 4000 kilométeres, veszélyes és félelmetes tengeri út után érkezett a Hosszú Fehér Felhő két szigetére. A maorik szájhagyománya igen pontosan megőrizte a honfoglalók emlékét. A gyarmatosítók 20-30 méter hosszú, nyitott kenukban jöttek. A legtöbbjük kettős kenu volt, a két csónaktestet gerendákkal úgy kötötték egymáshoz, hogy közöttük fedélzetet építhettek. Ezen voltak a "kabinok", és minden kenu kő tűzhellyel volt felszerelve, hogy főzni lehessen.

A főflotta Tahitiból indult, és a hajók nagy része a Cook-szigetek egyikén - Rarotongán - megpihenve folytatta útját. Innen jött többek közt a Mata-atua, az Arawa, a Tainui, a Tokomaru nevű hajó.

Az Ao-tea a Vasárnap-szigeten (Sunday Island, ma Raoul Island) adott találkozót a Kúra faupónak. Innen együtt vitorláztak az Északi-szigetre. A Taki-timu a Déli-szigeten kötött ki; a hajósok leszármazottai ötszáz év után is ugyanazt az éneket éneklik nagy közös vállalkozásoknál, mint egykor a hajó evezősei. A hajók szárított halat, kumarát, tárót és a kenyérfa gyümölcséből készült lekvárszerű pasztát" vittek magukkal, és bizonyos leveleket, amelyek a szomjúságot oltották. Vizet bambuszcsövekben, kókuszhéjban, lopótökben szállítottak.

Ezekkel a részletekkel csak jelezni akartuk azt a meglepő pontosságot, amellyel az egyes maori törzsek megőrizték történelmüket szájhagyományukban. A polinéziaiak a történelmi időt nemzedékekkel mérik. Egy nemzedék 25 év. Történelmük valójában törzsfákból, leszármazási táblázatokból áll. A XIX. század végén európai kutatók kezdték vizsgálni ezeket a törzseket. Több mint ötven törzs adatait hasonlították össze. A nemzedékek száma majdnem minden esetben azonos évszámot adott, és a Nagy Hajóraj érkezése ezek szerint valóban 1350 volt. A Rarotonga szigetiek törzsfái - itt pihentek meg a flotta hajói - szintén ugyanezt az évszámot adják. Egyébként az ő szájhagyományukban is fennmaradtak a hajók, a parancsnokok nevei, ámbár évszázadokon keresztül semmi kapcsolatuk nem volt az új-zélandiakkal.

Úgy látszik, a messze szétszórtan élő polinéziaiak élénk kapcsolatot tartottak fenn a Társaság-szigetekkel. Szabályos időközönként ajándékokat hoztak az ékesszólás nagy hatalmú istenének, Orónak, akinek legfőbb szentélye Raiatea szigetén volt. A távoli szigetek "telepesei" egyaránt vissza-visszatértek az "anyatelepre", a hawaikira, ahogy polinéziai nyelvükön az ősi hazát hívták. Sajátos módon az új-zélandi "telepesek" nem tartották magukat e hagyományhoz.

A Nagy Hajóraj érkezése után csak egyetlenegyszer mentek vissza hawaikijukba, Tahitiba, még az érkezés nemzedékében, hogy az értékes kumara növényből hozzanak Új-Zélandra. Utána minden kapcsolat megszűnt az őshazával, és a Hosszú Fehér Felhő történelme kiszakadt Polinézia történelméből.

A polinéziaiak egyik legfontosabb termesztett növénye az édesburgonya, a kumara. Ezt a társaság-szigeteki hawaikiból, az őshazából, magukkal vitték mindenfelé, amerre csak eljutottak, így Új-Zélandra is. Hogy milyen becsben tartották, arról Dumont dUrville számol be érdekesen. 1826-27-ben járt Új-Zélandon az Astrolabe nevű hajóval. Kawakawa-n kötöttek ki, és egy törzsfőnök és a fia vállalkoztak rá, hogy megmutatják nekik a partról az erdőbe vezető utat, amely elkerüli a szomszédságban levő kumaraültetvényeket. A kumarát ugyanis szentnek és érinthetetlennek tartották egy bizonyos növekedési ideig a bennszülöttek. A francia utazó látogatása idejében a kumaraültetvény "tapu-tapu" állapotú volt még. A sérthetetlen tabu hosszú, unalmas kerülők megtételére kényszerítette őket. Hiába igyekeztek minden logikus érvet előszedni, hogy a tilalmak rájuk, idegenekre és fehérekre, nyilván nem vonatkozhatnak. A főnök és fia egyre csak azt hajtogatták, hogy a kumara tapu-tapu, és hogy az atuak - a szellemek - megharagszanak, és lemészárolják őket, ha bárkit is a kumara közelébe engednek. Az pedig biztos, hogy a falu két törzsfőnöke, Te Koke és Rangi megölné őket, ha visszatérnek. Ilyen meggyőző és erőteljes bizonyítékok előtt fejet kellett hajtaniuk. Ezen a vidéken egyébként olyan nagyra értékelték a maorik a kumarát, hogy még disznót se tartottak, mert ezek elpusztíthatták volna. Dumont dUrville megjegyzi, hogy nyilván az új-zélandiak mély babonás hite volt az oka annak, hogy az európaiak ezen a vidéken gyászos végű kalandokba keveredtek, s ezeket a halálos kimenetelű szerencsétlenségeket minden esetben a szigetlakók kegyetlen jellemének rovására írták, pedig - minden valószínűség szerint - csak mélyen gyökerező vallási előítéletek idézték elő őket.

 

 

Bevezető Általános Mitológia Kultúra Nyelv Szigetek Képek Videók Óceánia Linkek Egyéb