A polinézek szerelmi élete

 

 

 



Elsőkét Nyugat-Szamoa szigetére kukkantunk be, ahol megismerhetjük, hogy mekkora tisztelet, odafigyelés, gondoskodás illeti meg azt a szamoai lányt, aki még szűz és a falu szűzének tartják

Szamoa szigetére való zarándoklás rendszerint január elején éri el csúcspontját, amikor Nyugat-Szamoa megemlékezik függetlensége visszaszerzésének évfordulójáról. Ilyenkor az egyes samoai falvaknak a mataik(főnökök) vezette csoportjai felkeresik az Upolu szigetét, ahol a jelenlegi főváros, Apia székel.

Ha itt a tömegben sétálva szembetalálkoznánk egy igen gazdag, hagyományos szamoai népviseletbe öltözött lánnyal, mivel a szigetek lakosságának viselete ma már nagymértékben alkalmazkodott az európai és amerikai, pontosabban fogalmazva az új-zélandi divathoz.. Ez az „ifjú hölgy" nem más, mint a falu taupója. A taupo szót angol nyelvre a „Village Virgin" - vagyis szó szerint a „községi szűz" illetve a „falu szüze" kifejezéssel lehetne fordítani.

Szokás volt azelőtt, hogy minden falunak legyen egy taupója. Az a lány, akit a főnökök erre a tisztségre kiválasztottak, és ettől kezdve igen fontos személlyé vált. A közösség, rendszerint, szép kunyhót épített neki, a legfinomabb ételt kapta, ami egyébként csak a főnököknek járt. Ezzel szemben - egyedüli nőként a községben a mataik funkciójához hasonló szerepet töltött be. Ő fogadta a faluba látogató idegeneket, ő készített számukra szent- szertartási italt - kávát, és táncolt szórakoztatásukra.

A taupónak végül saját udvara is volt, amelybe bevette kevésbé előkelő barátnőit is. Voltak szolgálói. Ő viselte a legszebb ruhákat - vagyis megvolt mindene, amit egy szamoai lány csak kívánhatott magának, csak egyet nem kívánhatott, férfit, szeretőt.

Míg vele szemben az összes többi lány, valamennyi társnője teljesen szabad és változatos nemi életet élt, élhetett. A taupo szüzességét nemcsak a szülei, mataik óvták, hanem erre a célra külön kijelölt idősebb nők is , akik állandóan a közelében tartózkodtak, nehogy valamilyen férfi szemet vessen rá, vagy ajánlatot tegyen neki. A taupo szeplőtlen szüzessége becsületet szerzett az egész községnek, falunak, akik büszkék is voltak rá. Míg a taupo kíséretének tagjait egész nyíltan látogatták férfi ismerőseik.

A falu szüze csak egy idegen faluból származó, előkelő férfival köthetett házasságot. Ezt a házasságot rendszerint a főnökök hozták létre. A menyasszony igényeire senki sem volt tekintettel. Minthogy a falu szüzének legfőbb ékessége az érintetlensége volt, a házasságkötés előtt be kellett ezt bizonyítania. A defloreálást, vagyis a szüzesség elvételét teljes nyilvánosság előtt végezték a vőlegény falujában. Jaj volt azonban, ha kiderült, hogy a taupo a házasságkötés előtt már ismert férfit, vagyis elvesztette szüzességét ! A taupo aigájához (családjához) tartozó nők azt a leányt, aki ilyen szörnyű módon szégyent hozott a nagycsaládjukra és falujukra, halálra kövezték.

Polinéziában is a kereszténység hol kisebb, hol nagyobb mértékben hatással volt a szerelmi életre. Minthogy azonban éppen Polinéziát tartják „a szerelem szigeteinek", és ez az olyannyira elterjedt nézet már az „utolsó paradicsom" legendájának egyik elengedhetetlen tartozéka, továbbá hogy a polinéziai lányokat tartják a legtökéletesebb szeretőknek és egyben a legszebb nőknek a világon, és minthogy... vagyis, mert az ilyen „minthogyokat" vég nélkül lehetne sorolni

A szamoai gyermekek az élet sok titkával már igen korán megismerkednek. Nemegyszer tanúi a szülésnek, szemmel tartják a fiatal szerelmespárokat. A pubertás kor után a lányok külön egyesületbe, az aualamába társulnak. Az ifjaknak szintén van hasonló szövetségük, amelyet samoai nyelven aumagának neveznek. Az aumagdban tanulják a fiúk, hogyan kell ünnepi alkalmakkor szónokolni és helyesen viselkedni, miközben a polinéziai szent italt, a kávát fogyasztják. Emellett az aumaga tagjai - együttesen - részt vesznek a községük érdekében végzett különböző nehéz munkákban.

Az aualama tagjaivá lett lányok rendszerint egyszerűbb és kényelmesebb életet élnek. Úgyszólván nincs semmi kötelességük, és szinte korlátlan szabadságot élveznek. A helyi aualamát és az aumagát csakúgy, mint a falu szüzét ( taupot ) köszöntenie kell minden látogatónak, aki valamilyen hivatalos küldetéssel érkezik a faluba. Az ünnepélyes megszólításnak (amely kiterjed a helyi mataikra, a fonóra, vagyis a helyi gyűlésházra és egyebekre) szamoai nyelven Fa'alupega a neve.

A fiatal férfiak, az aumaga, és a fiatal nők, az aualama tagjai természetesen rendszerint ennek a társaságnak segítsége nélkül ismerkedtek meg egymással. A kezdeményezésnek - így kívánja ezt a szamoai erkölcs - a fiú részéről kell rendszerint kiindulnia. Közeledési szándékát azonban nem nyilváníthatja ki a lánynak közvetlenül maga, hanem csak valamiféle „vőfély" útján, akit szamoai nyelven szoanak neveznek. A szoa feladata, hogy illő magatartásával és ékesszólásával megnyerje meg bízója számára a leány szívét. A leánykérő ékesszólása azonban gyakran a maga számára szerzi meg a leány kegyeit. A legmegbízhatóbb szoa ezért állítólag a testvér.

A legények és a leányok a főnök gyermekeinek, főleg pedig a főnök leányainak kivételével, teljesen szabadon választanak párt a faluban. Tisztaságot, szeplőtlenséget a szigorúan őrzött taupoval ellentétben nem kíván tőlük senki. Éppen ellenkezőleg. A jó korán szerzett nemi tapasztalatokat a kiegyensúlyozott nemi kapcsolat biztosítékának tekintik. A nemi életet a polinéziaiak nem tartják valamilyen magától értetődő kapcsolatnak, hanem művészetnek, amelyet meg kell tanulni.

A szomszédos Tonga-szigeteken egy közismert szeretőt természetfeletti erővel, manával megáldott férfinak tekintettek. Ezért mana'iának nevezték. És azok a leányok, akik még nem szereztek szerelmi tapasztalatokat, éppen az ilyen férfiakat keresik szerelmi társul. Első kedveseiknek rendszerint fehér gyékényt ajándékoznak. Az ilyen „minősített szeretők" színvonalát és sikerét aztán ezeknek a gyékényeknek, a mana'ia képességeit igazoló efféle szerelmi bizonyítékoknak számával mérték.

A polinéziai dalok még napjainkban is számon tartanak egyes különösen rátermett legényeket. A polinéziaiak tehát, ismétlem, a szerelmet, a nemi életet nem tekintik természettől adottnak. Éppen ellenkezőleg. Az a véleményük, hogy a szerelmi játék művészetét lépésről lépésre kell elsajátítani. A mana'ia mellett rendszerint jóval idősebb férfiak, gyakran nagybácsik avatták be a fiatal leányokat a szerelem titkaiba. A fiatal férfiakat pedig általában idősebb, tapasztaltabb nagynénjeik.

A mai Francia-Polinézia területének egy részén a fiatal férfiakat a papnők, az arioi szövetség tagjai oktatták a nemi életre. Másutt - például Tongareuán - az apák idősebb nőket fogadtak fel, hogy fiaikat beavassák a szerelmi játék valamennyi mozzanatába. A fiúk és a leányok első tapasztalataikat egyes szigeteken külön e a célra épített kunyhóban szerezték, ahol hosszabb időt töltöttek együtt A Húsvét-szigeten az úgynevezett hare nuit, azaz a „nagy ház"-ról, amelyben nőtlen férfiak és hajadon nők szoktak találkozni, tánc, játék és természetesen szeretkezés céljából. Ilyen hare nuit emeltek minden koro, vagyis minden rapanui ünnep előtt.

A Szamoa-szigeteken, Upolun, az ilyen szerelmi játékokat egybeessen beiktatták a Fee isten tiszteletére rendezett nagy ünnepség programjába. Ezenkívül ilyen vallási ünnepségeken a sport is helyet kapott, például ökölvívó mérkőzéseket, „szabad stílű" birkózást is rendeztek. Az upolui ünnepségeken csak körülmetélt férfiak vehettek részt A körülmetélés volt a szamoai férfi nemi érettségének külső jele. Egy feljegyzés alapján szereztünk tudomást arról, hogy az egész szigetcsoporton csak egyetlenegy körül nem metélt férfit tartottak számon, ezért nagyon megvetették a nők, s ezáltal egyetlen szerelmi partnert sem tudott magának találni.

Az emberi test legnyilvánvalóbb „alakítása" azonban nem a körülmetélés volt, hanem a tetoválás, amellyel rendszerint csak a nemileg érett férfiakat ékesítették. Egyes polinéziai szigeteken azonban olykor nőket is tetováltak, de csak kisebb mértékben és finomabb min alkalmazásával.

A szerelem művészetének ismeretén kívül a külső megjelenés, a báj, szépség volt általában a polinéziaiak talán legbecsesebb tulajdonsága. Itt azonban meg kell vizsgálnunk azt a kérdést, hogy tulajdonképpen kit tartanak szépnek a polinéziaiak ? Egy ilyen követelmény ismeretes Húsvét-szigetén , hogy a lányok egy barlangban (fehér szüzek barlangjában) hosszabb időt tartózkodva próbálták kifehéríteni bőrüket. De ugyanígy igyekeztek bőrüket kifehéríteni az Óceánia egyéb szigetein élő polinéziaiak is. A Tonga-szigetén például - főleg a főnökök leányai - hónapokon, olykor éveken át kenték testüket egy állítólag ugyanilyen hatást kiváltó különleges olajkeverékkel.

A fehér bőrön kívül, amelynek kultusza talán valóban egy fejlettnek mondható régi fehér kiváltságos csoport jelenlétére utal Óceániában, a polinéziaiak a szépség fő jelének a kövérséget tekintik. Főként azt kívánják, hogy a nők melle és fara nagy legyen. A szigetlakók szerint az élet, főképpen a szerelmi élet szempontjából fontos testrészek legyenek feltűnőek, jó nagyok.

A nádszáltermetű nők Polinéziában kudarcot vallanának. És a soványító diéták propagálóit bizonyára elmebetegeknek tekintenék. A soványságot ugyanis régebben a betegség kétségbevonhatatlan jelének tekintették. Ahogy a világos bőrt, úgy az óhajtott kövérséget is, különböző eszközökkel igyekeztek elérni. Tahitin külön „intézetek" működtek, amelyekben a szülők kívánságára az úgynevezett metua pórik, igyekeztek a nem eléggé kövér gyermekeket rendbe hozni. A különleges tápláló diétát ezek a metua pórik táróból és bizonyos gyümölcsfajtákból állították össze.

A polinéziaiak hamarosan egybekapcsolták a hízás és a fehéredés folyamatát. Pukapuka-szigeten például a főnökök fiai hosszabb időre külön kunyhókba vonultak, s ezekben úgy hevertek a puha gyékényből és néhány réteg zsurlólevélből összerakott fekhelyeken, mint a mesebeli király. Az őrzők és az „etetők" még be is takarták gyékénynyel a fiúkat. Aztán óránként a legválogatottabb polinéziai ínyencségeket szolgálták fel nekik. A „szépítő szalon" falait oly tökéletesen elszigetelték, hogy a nap egyetlen sugara se hatolhasson oda be. A hízlalókúrához szükséges ételkészleteket a szolgálók csak sötét éjszaka hordták a kunyhóba, olyankor, amikor a hold sem világított. Amikor a fiúk hosszú hetek vagy hónapok múlásával eléggé kifehéredtek és meghíztak, elvezették őket a tenger partjára, és itt, az erre a célra kijelölt fürdőhelyen folyt le a „szépségszemle. Máshelyen, például Mangareván, amely Tahiti és a Húsvét-sziget között foglal helyet, ezeket a kifehérített és felhizlalt fiúkat a helyi ünnepségek alkalmával, mindig nyolcasával, előhozták és mutogatták. A „legsoványabb" volt mindig az első, és a legkövérebb - mint a legjobb - állott a sor végén.

A polinéziaiaknak manapság a szerelmi partner kegyének elnyeréséért már nem kell alávetniök magukat ennek a kifehérítő és felhizlaló kúrának. Itt, Szamoán a fiút mostanában csak a szoa(vőfély, beszélő, közvetítő), csak az ő csoportja segítheti a választott leány szívének meghódításában. Polinézia más vidékein a fiatalok közvetítő nélkül ismerkednek. Európában eléggé elterjedt az a felfogás, hogy ennek a legendás „utolsó paradicsomnak" lakói nagyon fiatal korukban mennek férjhez, illetve házasodnak. Biztos, hogy a fiúk és a leányok a pubertás idejét egy, két vagy három évvel korábban érik el, mint nálunk, de házasságot a fiúk napjainkban általában csak tizennyolc éves korukban, gyakran még később kötnek, a leányok pedig csak tizenhatodik életévük betöltése után mennek férjhez. És bár a főnökök gyermekein kívül mindannyiukra érvényes a szerelmi társ kiválasztásának és a nemi érintkezésnek az abszolút szabadsága.

A házasságkötés az egyszerű polinéziaiak körében többnyire minden nagyobb ceremónia nélkül megy végbe. Itt, Samoán a legény rendszerint elküldi a leánykérőt választottja szüleihez. Ha a szoát nem utasítják el, a fiú beköltözik a leány szüleinek házába. A formális házasságkötésre azonban gyakran csak néhány hónap múlva kerül sor. Ez a szertartás sokszor nemcsak a jegyesek, hanem szó szerinti értelemben véve az egész község ügye Polinéziában. Még ma is, de főleg az volt korábban a Marquises-szigeteken, ahol pl. az esküvői szertartás végén, a menyasszony magához szólította az összes jelenlevő férfit. Ezután lefeküdt egy fehér gyékényre, a násznép pedig körben helyezkedett el.

A menyasszony ezután mindegyik férfival úgy szeretkezett, mintha férje lett volna, az egész vendégsereg szeme láttára. Az ilyen teljesítmény után természetesen napokig pihennie kellett. De nem sajnálta. Minél több férfit elégített ki az esküvői szertartás folyamán, annál nagyobb volt a tekintélye a községben.

A polinéziai társadalom különböző rétegeiben a szülők választották ki leányuk számára a partnert, illetve a férjet. Ezt a szabályt többnyire nagyon szigorúan betartották. A Mangaia szigeten a főnöki családok még egyszerűbb módon oldották meg leányaik férjeinek kiválasztását. Meghatározott napon a nőtlen legények és hajadon leányok, akik már elérték azt a kort, amelyben házasságot kell kötni, egy nagy kunyhóban gyűltek össze. A leányok az egyik, a fiúk a másik oldalon álltak. Adott jelre a legelőkelőbb származású férfi kiválasztotta magának a lányok közül azt, aki a legjobban tetszett neki. Aztán a második, majd a harmadik következett, és így tovább. Ily módon egyetlen nap alatt párt kaptak a mangaiai előkelő fiatalok, és rögtön ez után a szülők kunyhóiban megtartották a fiatalok menyegzőjét.

A fő szempont, amely megszabta Polinéziában az élettárs megválasztását, társadalmi szempont volt tehát. Egyes szigeteken a főnökök (főleg pedig i Szamoán) nagyon vigyáztak arra, nehogy gyermekeik alacsonyabb rangúval kössenek házasságot. A Szamoa-szigeteken azonban a szerelmi élettárs kiválasztását ráadásul korlátozta a vérfertőzés igen szigorú tilalma is. Nemcsak a testvérrel, hanem az unokatestvérrel, sőt a nagybáttyal és nagynénivel kötött házasság is szigorúan tilos volt.

A hittérítők, a keresztény egyház Polinéziában is megkövetelte a teljes házastársi hűséget. A katolikusoknál ezen felül még a házasság fölbonthatatlanságát is. Ez a felfogás azonban a polinéziaiak számára teljesen idegen volt. Nem mintha azzal a szándékkal kötnének házasságot, hogy egyidejűleg egész sor más élettárssal legyen kapcsolatuk. Ennek ellenére azonban a házasságon kívüli nemi érintkezés nagyon általános volt. Különösen intenzívek voltak a nők kapcsolatai férjük fiú testvéreivel, és a férfiak érintkezése feleségük nőtestvéreivel. Ezért a férj Tahitin azt mondja sógornőjének: ei vahine „esetleges jövendőbeli feleségem", s ugyanígy a nő sógorának: ei tane „esetleges jövendőbeli férjem".

A férjek feleségüket átengedték vendégüknek, vagy - ahogy az a Bounty tengerészeinek esetében történt. Emellett a házasság ezeken a szigeteken elsősorban gazdasági intézmény volt, noha Polinézia számos látogatója ezt nem veszi tekintetbe. Nem azért léptek a házasságra, vagy legalábbis nemcsak azért, hogy a férfiak és a nők legálisan érintkezhessenek. És nem is kötötték „egész életükre". A válás tehát Szamoán és a déli tengerek többi szigetén egyaránt szokásban volt, és könnyen ment. Elválás után rendszerint új házasságra léptek. A szamoai erkölcs azonban előírta, hogy a magára maradt özveggyel kössön házasságot elhunyt férjének valamelyik nőtlen fiútestvére.

A házasságból természetesen gyermekek születtek. De nemcsak házasságból. A korlátoktól mentes nemi élet gyakran járt terhességgel a férjezetlen lányok esetében is. A házasságon kívül született gyermekek azonban sem azelőtt, sem napjainkban Polinéziában nem voltak hátrányos helyzetben. És az ilyen „nem szívesen látott" utódok elleni védekezés - az abortusz és a fogamzásgátló szerek Polinéziában egyáltalában nem terjedtek el, és helyenként, például a Húsvét-szigeten, nyilvánvalóan nem is ismerték őket.

Ily módon tehát a gyermekek világra jöttek, a trópusi nap alatt gyorsan felserdültek, és nemsokára a szerelmesek új generációjaként élik életüket.

Bevezető Általános Mitológia Kultúra Nyelv Szigetek Képek Videók Óceánia Linkek Egyéb