Rakahanga


 

      



Rakahanga atoll kb.19 tengeri mérföldre (35.2 km) fekszik Manihikitől. A sziget egy kis atoll (korallsziget), melynek sekély lagúnáit összefüggő kör alakú korallzátony veszi körül. Mérete 2,5 mérföld (4 km) északra és délre, valamivel kisebb mint 1,5 mérföld (2.4 km) a legszélesebb pontja. Homokszigetecske fedi a legtöbb zátonyt. A déli sziget a legnagyobb. A mérete 2 mérföld (3.2 km) a kerülete és 0.5 mérföld (805 m) széles. Az északi sziget patkó alakú, közel 4 mérföld (6.4 km) a part mentén, kb.1,4 mérföld (2.3 km) széles. Azt állítják, hajdanán több szigetecskéből állt. 5 szigetecske keleten és egy pedig nyugaton helyezkedett el. Az egész sziget kb.1000 négyszögöl (3596.6 m 2 ) volt.


A legtöbb szigetecskét dús növényzet borította, kókuszpálmákat és az alacsony mocsaras területeken puraka -t (tarogyökér) ültettek, de más növényeket is mint pl.:papaját, banánt, kenyérfát. A zöldségeket Rarotongáról importálják. A patkányok nagy károkat okoztak a kókuszültetvényekben és a gyümölcsösökben. A szúnyogok és a legyek is sok kellemetlenséget okoztak. 1936 októberében nagy erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy megtisztítsák a mocsarakat és a falvak környékét a szemtelenkedő rovaroktól. A szúnyogok és a legyek szaporodási helyét megsemmisítették, a lárváikat kiírtották .  Külföldi kapcsolat 1820.augusztus 7-én kezdődött az orosz felfedező Bellinghansen megérkezésével, aki a szigetet egy szintén orosz származású Geand Duke Alexanderről Geand Duke Alexander szigetnek nevezte el. 1822 októberében Patrickson kapitány, aki egy amerikai hajóról, a Good Hope-ról látta meg a szigetet, ő Reirson szigetnek nevezte el. Joshua Coffin kapitány bálnavadász hajóról, Ganges-ről, látta meg a szigetet és Little Ganges -nek nevezte el.1850-ben a londoni misszionáriusok képviseletében Aitutaki-i őslakosok érkeztek a szigetre, és segítségükkel majdnem sikerült az ősi ideológiát, szokásokat elfeledtetni a szigetlakókkal. A lagúnában nem volt gyöngykagyló, hogy gazdagságra tehessenek szert, de ennek ellenében árultak kókuszpálmaolajat, koprát és a pénzen élelmet, ruházatot vettek.

Az atoll régi uralkodói között ellentétek keletkeztek (hatalmi harc), így két rivalizáló pártra szakadtak a törzs tagjai, akik utálták, gyűlölték egymást. Ezt az állapotot a kereszténység bejövetele oldotta meg. A kereszténységnek a térhódítása, irányítása nem tetszett egyik uralkodónak sem. Közben a két uralkodó erejét felemésztette a misszionáriusok és az egymás elleni harc. Késöbb az utálatot, a haragot a baráti szeretet váltotta fel. A szigetet saját maguk által megválasztott személy irányította, Hau volt a neve, akit egy lelkipásztor gyengéden irányított, tanácsokkal látott el. Ez a lelkipásztor egyben az iskola tanára is volt. Egy lelkipásztor volt az is aki megakadályozta, hogy a szigetet egy francia expedíció csatolja Franciaországhoz, valamint azt is, hogy az angolok kitűzzék a zászlót a szigeten.  1889.augusztus 9-én alakult a brit protekturátus a szigeten. 1901.június 10-én pedig Manihikivel együtt Új-Zéland és Cook-szigetek irányítása alá vonták. Manihikin kijelöltek egy ügyintézői irodát, innen történt minden nemű irányítás, még a rádió sugárzása Rakahangára. A szigettanácsok rendszeresen látogatták egymást, és megegyeztek a helyi rendőrkapitányság létrehozásáról, melynek feladata a sziget irányítása lenne. A populáció ez időtájt 300 körüli volt, 1906-ban 352 és 1916-ig 295-re csökkent, 1926-ban 327-re emelkedett, és 1936-ban újra lecsökkent 290-re.

Ma a Londoni Misszionáriusok templomát 173-an, a római katolikus templomot 103-an látogatják. 14-en a Bahai vallásban (a 7. nap eljövetelében) hisznek. A szigeten 145 férfi, 143 nő és két európai férfi él. Két iskola működik. Az egyik a Londoni Misszionáriusok iskolája, ide 48 tanuló jár és egy tanár tanít. A másik a római katolikus iskola, ahol 44 tanulót 2 tanító tanít. Az itt élő emberek bemutatták azt, hogy mire képes egy jól működő, összehangolt közösség. Felépítettek saját erőikből egy modern falut. 1936-ban egyesítették ereiket a szigetlakók, létrehoztak egy iskolát közösségi adományból, melynek kiadását a közösség által létrehozott alapból fedezik. Öt ember harcolt az l. világháborúban, az új- zélandi hadsereg kötelékében.

A természeti katasztrófákkal is meg kellett küzdeniük a szigetlakóknak. 1899-ben egy szökőár pusztította el a termést. 1936 decemberében hurrikánok több alkalommal vették célba, s rázták meg a szigetet. 1937 márciusában és szeptemberében nagy szárazság uralkodott. Tönkrement a termés. A copra hozama is csökkent. A szárazság, a kopra árcsökkenése veszélyeztette a megélhetést a szigeten. Ennek ellensúlyozásaként két rarotongai hajó tartalékkészletet hozott a szigetlakók megmentésére. A hajóval annak idején nagyon nehéz volt kikötni, a hullámok és a kedvezőtlen partviszonyok miatt. Így a hajókat 200 yardnyira a parttól (182,9 méterre) északnyugatra a délkeleti passzátszelek védelmében horgonyozták le, hogy kirakhassák a rakományt. A hajók biztonságos kikötésének érdekében nemrég egy új átjárót vágtak a zátonyon keresztül a déli oldalon, s ezzel lehetővé tették a partraszállást az év bármilyen időszakában.

A sziget egyik vonzata a tavaszi gyógyvíz, jó hatást fejt ki a reumában, bőrfertőzésben szenvedő betegeknél. A forrás közel van a faluhoz, mindenki számára elérhető a gyógyító hatású víz.

 

 

Bevezető Általános Mitológia Kultúra Nyelv Szigetek Képek Videók Óceánia Linkek Egyéb