Óceánia

 

 

Kia ora,  Kia orana, Talofa lava,  Malo e lelei,  Ni sa bula vinaka,  Fakaalofa lahi atu,  Kam na mauri,  Taloha ni,  La orana,  Talofa,  Aloha, Hafa Adai,  Selamat siang,   Mogethin,  'Iorana,  Ia orana,  Kaselehlia,  Halo olketa,  Maabig ya kabuasán,  Maayo,  Kamusta,  Alii,  Nena wenao,  Jahowu,  Yamakarra,  Yiparrka,  Baa kaba,  Kaoha,  Yokwe yuk,  Nitha midhikidh,  Goojee ik koo,  Wunman njinde,  Kulo malulo,  Selamat,  Dada namona,  Guana mu lenin sihak dok,  Malo le kataki,  Niganisa  Kagíé, Bozo,  Halao,  Ran allim,  Ran annim,  Halo olgeta,  Gaoi, Horas,  Tiabo,  Ella,  Ka oha,  Werte Arru, ...

 


 

 

 

 

 



A földgömbünk déli féltekéjén, Eqator (az egyenlítő) másik oldalán lényegesen megváltozik az éjszakai csillagos ég. " Crux " vagy a " Dél Keresztje " néven ismert csillagkép (a legfényesebb csillaga az Acrux kettőscsillagnak), mely a hemiszféra déli részén van. Azok is akik nem foglalkoznak behatóan asztronómiával, könnyen felismerik a tiszta égbolton éjjel az intenzíven ragyogó égi kert csillagképét. A csillagkép az égi pólus helyét az évszaknak megfelelően változtatja, először keletről nyugatra, és ezután fordítva. A négy különböző csillagnak a pontjai, amelyek a nagy távolság következtében egyetlen pontként ragyognak, alkotják a Dél keresztjét, melynek lényege , hogy ötszörös nagyobbításban eléri a déli égi pólust. Ha innen a horizontot összekötjük, akkor megkapjuk a déli égtájat: a délt.

A Dél Keresztje egy természetes életfontosságú navigációs segítség volt, a szó szoros értelmében az égbolt ajándéka a hajózók számára. Több évezreddel ezelőtt mutatta az egyszerű fából készült kenuk számára az irányt az óceán végtelen távolában. Ma is beragyogja a tiszta éjszakában a csillagkép az ember romantikus csendes-óceániai álmait.

 

  


A Déli-tenger álmok a hófehér, finom, szemcsés partokról, átlátszó kék lagúnákról, napsütötte pálmaligetekről és a csodaszép lányokról - akik tánc közben csábítóan ringatják csípőjüket - szól. Dél-tenger megnevezés földrajzilag nem is létezik. A Déli-tenger hibás megnevezője a spanyol tengeri utazó Vasco Nunez de Balboa volt, aki 1513-ban első fehér emberként látta meg a Csendes-óceán vizét, s az idegen tengert ''Mar del Sur", magyarul Déli- tengernek nevezte el. A megnevezés időközben misztikussá vált. Hivatalosan e vidéket, mely a világon mai napig a legromantikusabb területté van nyilvánítva, Óceániának nevezik.

Az európaiak a Csendes-óceán déli részén fekvő népek zömét csak a 18. sz. második felében fedezték fel, amikor is Európában elterjedt az az elmélet, hogy valahol a földgömb déli részén egy újabb kontinensnek kell léteznie, egy úgynevezett ''Terra Australis Incognita". Az elmélet azt magyarázta, hogy e vidék nélkül a földgömb nem tudná megtartani az egyensúlyát, a hemiszféra déli táján fekvő föld - mondja az elmélet - képezi a szükséges egyensúlyt a hemiszféra északon fekvő földhöz. Ezt az elméletet különösképpen III. György Anglia királya terjesztette, és egy sor hajós expedíciót indított útra, hogy az ismeretlen területet az angol korona számára megszerezze. 1764-ben útra küldte John Byron kapitányt - a híres költő nagyapját - a '' Dolphin" nevű vitorlás hajón. Byron egy északi kurzust követett a Csendes-óceánban, de csak Tokelau szigetcsoportját fedezte fel. A misztikus kontinens keresése sikertelenségbe fulladt.



III. György - Byron visszatérése után - újabb felfedező útra küldte Sámuel Wallis kapitányt a Dolphin nevű hajó fedélzetén. Bár Wallis sem találta meg az ismeretlen kontinenst, de 1767 - ben a kontinens keresése közben nem meséltek semmit, így Bougainviile Franciaország számára követelte Tahitit. Ezután nyugati irányba vitorlázott, ahol felfedezte Szamoa néhány szigetét, és végül felkutatta a Salamon - szigeteket. Ő az első francia, akiről hazatérése után 1769 - ben elmondhatjuk, hogy körbevitorlázta a Földet. Ez időtájt Anglia ismét elküldött egy kapitányt a déli tengerre. Feladata az volt, hogy figyelje meg a Vénusz útját, és mindenekelőtt titkos misszióként továbbra is keresse a még mindig ismeretlen kontinenst. A három felfedező útja által ez a kapitány lett a leghíresebb déli tenger felfedezője, akit James Cooknak neveztek. Cook korának, a felvilágosodásnak tipikus képviselője volt. Nemcsak kiváló navigátor, hanem matematikus, asztronómus és orvos is volt. Ő fedezte fel: a Társaság-szigeteket, az Ausztrál-szigeteket, Fidzsi szigetei közül néhányat, továbbá a róla elnevezett Cook- szigeteket, Niue-szigetét, Új-Kaledóniát, Norfolk-szigetét és meglátogadta a Tonga Királyságát is. Cook kapitányt útjai keresztül-kasul vezették a békés és barátságos déli tengeren.

Az európaiak tudatában e régiók felfedezése óta ismertté vált a laza, gondtalan élet, s annak megannyi csábításának lehetősége. A 18. század végén az osztrák császár Georg Foster csendes- óceániai kutatótól szerezete be az információkat a szigetvilágról. Olyan költők is rajongott a távolból a szigetekért, mint például: Matthias Claudius, Friedrich Klopstock és Goethe. A 19. században Charles Darwint, az angol kutatót is csábította az egzotikus világ. Paul Gauguin, a festő is megörökítette az utókor számára a Polinéz nők szépségét. A költészet alapja mindig az igazság. Ezek a szép emberek valóban léteznek, és nem a képzelet szüleményei, akik bátran, kecsesen és gondtalanul lépkednek a hófehér strandjaikon. A szélben ringó pálmák a kékeszöld színben ragyogó lagúnák felett susognak, ahol tarkán csillámló halak úszkálnak. Aki itt megfürdik a tiszta, lágy, kellemes hőmérsékletű vízben, annak felejthetetlen élménnyé válik, csakúgy mint a naplemente a motu mögött, ahogy az itteniek - a köralakú pálmával benőtt korallszigeteket - nevezik.

A szigetlakók hétköznapjait viszont nem a romantika , hanem a kemény valóság jellemzi. A szigetországok minduntalan gazdasági problémákkal küszködnek, a ciklonok újra és újra tönkreteszik a többéves építőmunkát. Az újkori felfedezések, mint például a műtrágya, a kártevőket irtó szerek, környezetromboló hatásúak, s ezek gyorsan tönkreteszik a sziget relatív kis életterét. Hiányzik a sziget kormányainak a tudása ahhoz, hogy gazdaságilag a túlélést biztosítsák. Az ásványok, az ipar hiánya, valamint a nem elegendő mezőgazdaságilag hasznosítható földterületek egy olyan ördögi kört von maga után, amelyben az importtól való függőség mindig nagyobb és nagyobb eladósodáshoz vezet. Ezzel magyarázható az a tény is, hogy az egészen kicsi szigetek miért ragaszkodtak az anyaországhoz politikai és gazdasági megfontolásból.


A Csendes-óceán a világtenger legnagyobb óceánja, Ázsia és Ausztrália, az Antarktisz és Amerika között terül el. Melléktengereivel együtt 179,38 millió km2, a földfelület több mint egyharmadát teszi ki. Átlagos mélysége 3940 m; legnagyobb mélységet (11 034 m) a Mariana - ároknál éri el; Sótartalma 32 - 37%.

Fontosabb melléktengerei: Bering-, Ohotszki-, Japán-, Kelet-Kínai-, Dél-Kínai- és a Korall-tenger. Óceánia, Ausztrália, Kelet-Ázsia és Amerika, és a két térítő között kb. 70 millió km2-en elszórt szigetvilág összefoglaló neve; több mint 10 000 szigetből áll, melyek többsége korallból épült fel, s csak néhány része vulkanikus eredetű. Az 1,26 millió km2 területen kb. 12 millióan laknak. Gyakran nehéz meghatározni a szigetek számát, ezért 750 - 10 000 - ig becsülik. Négy részre osztható: Melanézia, Mikronézia, Polinézia és Új-Zéland.

Melanézia, magyarul fekete sziget (sötétbőrű lakosai által az elnevezés) Óceánia nyugati részén terül el, és egyben legvadabb, legkalandosabb része. Ide tartoznak: Új-Guinea, Admiralitás-, Bismarck-, Salamon-, Új- Hebridák ( Mai nevén - Vanuatu) -, Új-Kaledónia-, Loyauté- és Fidzsi - szigetek. Új-Guineában a fekete bőrű pápuák, a többi szigeten a sötét bőrű melanéziaiak élnek. Összesen 525 300 km2 területen, 4,5 millió lakos. A közel 600 ezer km2 ré vel Melanézia a csendes-óceáni szigetvilág legnagyobb része. A melanézek kultúrája és nyelve területtől függően gyakran nagyon különböző. Néhány szigeten szokásaikban, hagyományaikban megőrizték az ősök szellemének előírásait, melyet hűen követnek.

Mikronézia magyarul a kis szigetek területe. Északnyugaton terül el. Keletre a Fülöp-szigetektől és északra az egyenlítőtől. Összterülete 2000 km2, és 2100 szigetből áll. Idetartozik: Kiribati, Guam, Mikronézia Föderatív Államai, Palau (Belou) Marsall-szk., Nauru, északi Mariana-szigetek és Karolina-szigetek. Az itt élők markáns mongoloid jegyeket viselnek.

Polinézia, magyarul a sok sziget, egy háromszögben terül el, amelyet Új -Zéland, Hawaii, és Húsvét - szigetek alkotják. Az itt élő több száz szigetlakóknál megjelenik az európoid jelleg, mely az előző népeknél hiányzik. A polinézek főleg DK - Ázsiából bevándorolt népek.
298 000 km2 területet foglal magába, valamint 4,5 millió lakosa van.

Főbb szigetcsoportjai: Hawaii -, Szamoa -, Amerikai Szamoa, Tonga -, Francia-Polinézia -, Phoenix és Tokelau -, Tuvalu -, Wallis és Futuna -, Niue -, Pitcaim, Cook -szk., Tuamotu -, Húsvét - szigetek.

 


A Csendes-óceán mítoszát több, mint 200 évvel ezelőtt azok a tengerészek alakították ki, akik a hosszú és sok nélkülözés, megpróbáltatás, és nem utolsóként megemlítve, a zord időjárás közepette először eljutottak és megpillantották e csodálatos, egzotikus szigetvilágot. Megismerve az itt élő barátságos, békés embereket, a meseszép szigeteikkel együtt " Édenkertnek" nevezték el. Hazatérve a tengerészek a hosszú kalandos utazásokból, otthonaikban sokat meséltek e földgömb másik felén levő ''paradicsomról". Különösen ámulatba ejtette őket a dél-tengeri nők alakja, főleg a későbbi időkben felfedezett Francia Polinéziai nőké. A mezítelenség itt egészen természetes viselet volt, csupán a test egy bizonyos részét virágszirmokkal és levelekkel díszítették. A nők csípőjének ringása tánc közben csábítóan hatott a nézelődőre. A táncoló testének könnyed ringása, amely lassú és gyors ritmusban váltakozott, varázsszerként hatott a szemlélőre, s ez a varázs a szemlélőt egy távoli világba repítette. Ami a keresztényvilágban a nőknek nem volt engedélyezve, tiltva volt, vagy erkölcstelennek tartottak, az a Polinéz társadalomban megfelelt az erkölcsi előírásoknak. A polinéz nők un. szabad szerelmet részesítették előnybe, ami annyit jelentett, hogy egy nő több férfival tartott egyszerre partneri és szexuális kapcsolatot.


A 19. század elején európai misszionáriusok arra törekedtek, hogy a szigetekről elűzzék a pogány isteneket, valamint az általuk erkölcstelennek nevezett öltözködést, viselkedést európai normához igazítsák, továbbá hagyjanak fel a szigetlakók az ősi hagyományaikkal, szokásaikkal. Ezt a feladatot a misszionáriusok részben sikerrel végezték. Ezáltal sok szigeten az ősi vallás és szokások háttérbe szorultak,így teret engedve a keresztény- és egyéb vallásoknak, mozgalmaknak. Ez megkönnyítette a misszionáriusok munkáját, s így az európai civilizáció megvethette lábát a szigeteken. A misszionáriusok sikeres munkáját valójában a szigetlakók ősi hiedelmeibe vetett hite is segítette, mivel a szellemük megjósolta, hogy egyszer fehér idegenek (palangik) jönnek a szigeteikre, és elhozzák nekik a gondtalan, élelemben gazdag jólétet. Sok szigeten a lakosság a mai napig a biblia tana szerint él. Büszkék a templomaikra, melyet körükben nagy tisztelet övez. Az istentiszteleten nagyszámban vesznek részt, melyre a legszebb ruhájukat öltik magukra. A nők nyakig gombolós széles hosszú gyapjúruhát és széles kalapot viselnek. A kereszténység felvételének időszakában tiltották az ősi hagyományok gyakorlását, mert ördögi tevékenységnek tekintették, s így a hagyományos zene és a tánc feledésbe merült. Ekkor tájt sok minden elhalványult, elveszett a szigetlakók kulturális identitásából, kézműiparukból és a természetes gyógymódból. A kizsákmányoló kolonizáció, a világháborúk véres letiporásának átélt borzalmai, valamint a növekvő turizmus ellenére meg tudták őrizni a bennszülöttek az életörömüket, barátságosságukat, és mindenekelőtt az ősi vendégszeretetüket. Néhány távoli szigeten a kisebb falvakban a lakosság még ma is erősen ragaszkodik az ősi szokásaikhoz.

Csupán megjegyzésül az odalátogatóknak: - Feltétlenül tartsák magukat azokhoz a viselkedési szabályokhoz, még akkor is, ha az egy európai ember számára meghökkentőnek, idegennek tűnik, továbbá nem ajánlatos kihasználni a határtalan vendégszeretetüket, mert könnyen kellemetlen helyzetbe hozhatják magukat. Kivételt képeznek ez alól csak azok a turista központok, ahol a szigetlakókkal tanítják a spontán szívélyes viselkedést az idegennel szemben. Itt a látogatónak a nyakába egy illatos virágfüzért (leit, ahogy Hawaii szigeteken nevezik) tesznek üdvözlés jeléül gyakran már a repülőtéren, amint földet ért az odalátogató vendég. Az a vendég, aki virágból- vagy más anyagból pl.: kagylóból, levélből, madarak tollából stb. - készült füzér nélkül búcsúzik a szigetről, az nem talált barátokra, szokták mondani a Déli-tengeren. De a legtöbb látogató viseli ezt a díszt búcsúzáskor.

A Csendes-óceán szigetei földünk azon területeihez tartoznak, melyeket az ember legkésőbb népesített be. A mai napig bizonytalan, hogy honnan jöttek a hódítók, mivel írásos emlékek nem maradtak fenn az utókor számára, amellyel egyértelműen bizonyítani lehetne a hódítók eredetét. Így csupán a kutatók által gyűjtött feljegyzésekre lehet támaszkodni, s ezek a feljegyzések eredetüket tekintve nagyrészt meseszerű legendák, amelyek a szigetlakók ősi mítoszaiból születtek, ezeket aligha tekinthetjük történelmi forrásnak. Különböző mérések és a feltárt leletek (edények, szerszámok, fegyverek stb.) elemzése után, a keleti szigetek meghódítása körülbelül i.e. 350 - ben történhetett. Körvonalazva a hódítások idejét azt tudjuk, hogy Tongára később lépett ember, mint Fidzsi- szigetekre, Szamoát kb. i.e. 500 - ban, és tőle keletre lévő Húsvét-szigetet kb. i.u. 400 - ban hódították meg. Valószínűleg a hódítások nem egyszerre történt, hanem különböző hullámokban és időszakokban. A bevándorlók különböző faji eredetét mindenekelőtt a szigetlakók etnikai különbségei, mássága támasztja alá. így például a mikronéziaiaknál ázsiai beütés fedezhető fel, ezért joggal feltételezhetjük, hogy sok évvel ezelőtt i.e. keletről vándorolhattak a Csendes-óceának e területére. A sötét bőrű melanézek negrid típusú népek, és ez szolgált alapul a tudományos elméletnek, hogy ők az afrikai kontinensről származnak. Ezzel ellentétben a majdnem világos bőrű polinézeknél megjelenik az europoid jelleg, vonás. Az őshazájuk valószínűleg a mai Indonézia, de nem zárható ki Dél-Amerika sem.

A polinézek dél-amerikai származását Thor Heyerdahl norvég kutató akarta bebizonyítani, amikor 1947-ben 97 nap alatt Peruból (Calaoból) Tahitiba érkezett fából épített Kon-Tiki nevű hajóján navigációs eszközök segítsége nélkül. A mesteri teljesítményét senki sem vitatja, de az általa felállított elméletét, hogy a polinézek Dél-Amerikából származnak, ezt a mai napig vitatják, kétségbe vonják. A vita témáját képezte a szakemberek között az a ténymegállapítás is, miszerint a Déli-tenger szigeteit benépesítő népek csupán véletlen szerűen - a szél és a hullámok sodrása által - érték el az új hazájukat. A vitára az adott okot, hogy az új hazát keresők még nem rendelkeztek semmilyen navigációs eszközökkel, s így joggal tehették fel a kérdést: Akkor hogyan találtak rá a szigetekre? Ma már a spontán véletlenszerűséget kizárják, de a feltett kérdésre a választ még kutatják. Egy számítógépes kutatás alapján az új-zélandi tudósok azt állítják, hogy ezek a bátor emberek az egyszerű hajóikkal tudatosan keletre, a széllel szemben hajóztak azzal a tudattal, ha nem találnak szárazföldet, akkor a szél segítségével haza tudjanak jutni.

A nagy kalandot jelentő útra egy nagyméretű kenut (hajót) építettek, és magukkal vittek kókuszdiót, melynek teje csillapította a szomjukat, a belsejét viszont elfogyasztották. Ezenkívül magukkal vittek még különböző növényi cserjéket, melyeket az újhazában akartak elültetni, valamint háziállatokat is, mint például: sertést és tyúkot. .Mindez elegendő volt egy újrakezdéshez a felfedezett szigeten, ahol a halban gazdag vizek is elegendő élelmet biztosítottak.

A portugál Ferdinánd Magellán expedíciójának sikerült 1519 és 1521 között először körbehajózni a Földet. Így áthajózta a Csendes-óceánt is anélkül, hogy e szigeteket megpillantotta volna. A későbbiekben a holland hajósok szereztek érdemeket az európaiak közül a szigetek felfedezésében, többek között Ábel Janszoon Tasmannak. A 18. sz.- ban főleg az angolok és a franciák kutatták a Déli-tengert. Legsikeresebb volt közöttük a brit származású J. Cook, aki háromszor is áthajózta a Déli-tengert, kutatta a természetet, lakosokat, tudományos munkákat írt az itt szerzett tapasztalatairól, és ő készítette el az első használható térképet.

Az első európai látogatókat az őslakosok a legtöbb szigeten kíváncsian és békésen fogadták. Ám voltak olyan szigetek is , ahol nem fogadták tárt karokkal az odaérkező hajók legénységét, nem egyszer harcok árán kellett életüket megvédeni. Ez érvényes volt különösen a melanéziai szigetvilágban, ahol néhány tengerészt a sziget látogatása közben a bennszülöttek lemészároltak, de a tengerészek is kegyetlenül lelövöldözték az ellenséges szigetlakókat, vagy a barátságos, vendégszerető szigeteken (Polinéziában) erőszakot követtek el a nőkön. Bár mindenben (szexualitás terén) készséget, hajlandóságot mutató polinéz nők esetében erre nem lett volna szükség.

A 19. sz. - ban az érintetlen szigetvilág érdekes céljává vált több üzletembernek: a bálnavadászoknak, s később az ültetvényeseknek, valamint a kalandoroknak és a misszionáriusoknak is, akik a szigetlakókra rákényszeríttették a kereszténységet, és az akkoriban elfogadott szigorú erkölcsi előírásokat is.

A 19. sz. végén az európai hatalmak kolonizációs területnek tekintették a Csendes-óceániai térséget. Anglia, Franciaország és Németország is maguknak követelték a szigeteket. Az angolokkal együtt sok indiai bevándorló érkezett a Fidzsi-szigetekre (mint kiszolgáló személyzetként a britek számára), s így ma is a lakosság nagy részét képezik az indiaiak a Fidzsi-szigeteken.

 

 

Bevezető Általános Mitológia Kultúra Nyelv Szigetek Képek Videók Óceánia Linkek Egyéb