Legendák

 


A legtöbb Cook-szigeti legenda kannibalista elemeket és szellem-imádást foglal magába , de a következőkben meseszerű, vidám történeteket ismertetünk.

 

 

Tangiia és Karika     Legenda a Föld megszületéséről      A maori mesék mitikus vonatkozásai   Rangi és Papa története


   Tangiia és Karika

Élt egyszer két harcos, Tangiia és Karika. Tangaiia Tahitiből, Karika Szamoáról származott. A két harcos egy felfedező út alkalmával botlott egymásba először, amikor egy szigetet kerestek, melyet ma Rarotonga néven ismerünk. Régen Tumu-Te-Varovaro-ként, s még régebben Nukutere-ként ismerték e szigetet.( A neveknek külön történetük van.)

 
Makea-Karika törzsének a főnökei kéregruhában(tapában)

Amikor a két harcos összetalálkozott, Tangiia utasította a legénységet, hogy bújjon el a hajó fenekében. Kb. 200 embere volt a hajón. Ahogy a két hajó közelebb került egymáshoz, Karika észrevette, hogy Tangiia kenuján csak nők vannak, ezért elállt támadási szándékától. Amikor a két harcos rájött arra, hogy mindketten ugyanazt a szigetet keresik, megtámadták egymást. Karika bizonyult erősebbnek, s legyőzte Tangaiia-t.

Karika elindult hatalmas lendülettel a sziget keresésére. Tangiia addig várt, amíg Karika emberei elfáradtak. Ekkor előhívta a hajó fenekéből az embereit, hogy nagyobb tempóval haladjanak. Sikerült utolérni Karika-t, és visszaszorítani egészen Szamoáig. Karika elismerte, hogy vesztett, és megmutatta Tangiia-nak a Rarotongába vezető utat, így az elindult megkeresni a szigetet. Minél távolabb jutott, annál hűvösebbre fordult az idő. A tengerbe mártotta a kezét, s a víz is sokkal hidegebbnek tűnt, mint ahogy azt gondolta volna. Rájött, hogy becsapták, s mivel túl messzire ment délnek, elnevezte a szigetet Rarotongának. ( Innen ered Rarotonga neve: Raro = lent, tonga = dél, délen.)

Tangaiia gyorsan megfordult, s északnak indult. Rarotonga láthatárán újra találkozott Karikával. Háborúzni kezdtek. Néhány nap múlva megegyeztek, hogy elfelezik Rarotongát, miután egyikük se győzedelmeskedett a másik felett. Tangiia kapta Takitumu részét ( ide tartoztak Titikaveka, Ngatangiia és Matavera falvak) , Karika kapta Te-Au-O-Tonga -t, amely Rarotonga városi részét képezi. A város mai közismert neve Avarua , mely a Cook-szigetek fővárosa. Nincs biztos forrás arról, hogy ki kapta a másik nagy falut, Arorangi -t.

Mikor Tangiia és Karika megérkeztek a szigetre, Rarotonga már lakott terület volt. Azt mesélik, Tangiia-t és Karikát szívesen fogadták a helybéliek, sőt még feleséget is a vezetők lányai közül választottak.


  
                                               

  

A Menny és a Föld qyermekei 


 ( Akik világosságot teremtettek a Földön ,s megszüntették az örök sötétség birodalmát és ezzel az uralmát is….)

 

 

 

Azt kérded, honnan származnak az emberek? Erre a maori mítoszokban és a legendákban leírtak alapján : A Magas Ég, vagyis a Menny, és a Föld gyermekei ők. Rangi, a Menny, és Papa, a Föld: két forrás, amiből az idők kezdetén minden eredt. Ők ketten egymásba szerettek, és úgy ölelkeztek, mintha soha többé nem akarnák elereszteni egymást. Összeolvadtak, már nem lehetett különbséget tenni közöttük, és emiatt sűrű homály borult a világra.Ekkor összegyűltek legelső gyermekeik, az istenek. Fényre vágytak, és elhatározták, tenni fognak valamit a sötétség ellen. Hosszú töprengés és vita után arra jutottak, a sötétséget csak úgy lehet megszüntetni, ha különválasztják a Mennyet és a Földet. - Ha másképp nem megy, megöljük Rangit és Papát. Akkor majd szétválnak, és eloszlik a sötétség.
Ekkor előlépett Tu-matauenga, aki a legvadabb volt a Menny és a Föld valamennyi gyermeke közül.
- Legyen így! Majd én végzek velük!

S ekkor megszólalt Tane-mahuta, az erdők atyja.

- Nem lesz így jó. Okosabb, ha erőszak helyett cselhez folyamodunk. Hitessük el mindkettejükkel, hogy a másik már nem szeret minket. Imádnak bennünket, ezért ha azt hallják, hogy a másik elfordult gyermekeitől, talán egymástól is eltávolodnak.

A ravasz terv valamennyijüknek tetszett. Addig suttogtak a Menny és a Föld fülébe, amíg azok valóban eleresztették egymást. A Menny felemelkedett, eltávolodott a Földtől, és a gyermekeitől is. Papa, a Föld azonban az istenek közelében maradt. Amint a szerelmesek elszakadtak egymástól, szétoszlott a sötétség, és a világot ismét beragyogta a fény. Ekkor az istenek felfedezték, hogy a Menny és a Föld hosszú ölelkezése nem volt gyümölcs nélküli: kiléptek a fénybe az emberek, akiket addig Rangi és Papa teste rejtett el idősebb gyermekeik szeme elől.

Eleinte valamennyi isten elégedett volt, ám Tawhiri-ma-tea, a szelek és a viharok atyja hamarosan rájött, hogy a Menny eltávolodása óta nincs számára hely a Föld testén. Még a sűrű sötétségben is jobb volt, gondolta, mert ott legalább rendelkezett némi hatalommal. Ezért elhatározta, kibékíti egymással anyját és apját. Tudta, terve végrehajtása érdekében háborút kell indítania fivérei ellen. Egyedül nem szállhatott szembe a többi istennel, ezért szövetségest keresett magának. Felemelkedett az égbe, atyjához, a Mennyhez, és mindent elmondott neki; beszámolt a ravasz tervről, és annak végrehajtásáról is. A Menny megharagudott fondorlatos gyermekeire, és megígérte Tawhiri-ma-teának, hogy segíteni fog.

Tawhiri-ma-tea erős harcosokat kapott a Mennytől: négy iszonyú szelet. Szétküldte őket a világ négy tájára, majd felhőkatonákat teremtett, és lecsapott Tane-mahuta birodalmára, az erdőre. Tane-mahutát váratlanul érte a támadás, nem is tudott védekezni. A szelek urának harcosai ketté roppantották az erdő hatalmas fáit, kitépték a földből a növényeket, parazsat és villámokat szóró felhőkkel perzselték fel a csodálatos, illatos réteket. Ezt követően Tawhiri-ma-tea a tengerekre csapott le. Tangaroa, az óceánok és vizek ura sem számított támadásra. Úgy megrémült, hogy elmenekült, magára hagyta gyermekeit. Fia, Punga, valamint két unokája, lka-tere, a halak atyja, és Tu-te-wanawana, a hüllők atyja azonban elhatározta, hogy szembeszáll a szelek urával. Tanácskozni kezdtek, mit tegyenek, hogyan éljék túl az óceánt szaggató viharokat. Meneküljünk ki a szárazföldre!

- javasolta a hüllők atyja. Ne, inkább maradjunk a vízben!

- mondta erre a halak atyja.

Nem sikerült megegyezniük, ezért mindketten oda vitték népüket, ahol biztonságot reméltek; a hüllők a parton, a halak a vizek mélyén kerestek menedéket.

A szelek ura kárörvendő mosollyal nézte mindezt. Miután a hüllők kivonultak a partra, megkereste az óceánok urát.

- Ne felj, testvér, nem bántalak - mondta. -Azért jöttem, hogy megtudd: Tane-mahuta, az erdők ura, kihasználta rémületed, és magához csábította néhány gyermeked. Ha hazatérsz, ne is keresd a hüllőket, úgysem találod őket a vizekben!.

A szelek ura, miután ezt elmondta, visszavonult, és elégedetten figyelte, hogyan bontakozik ki a viszály az óceánok megtévesztett ura, és az erdők ura között. Tangaroa tudta, hogy Tane-mahuta különösképpen kedveli az embereket, ezért vad hullámokat vezényelt azok falvai ellen, hogy így okozzon fájdalmat fivérének. Tane-mahuta ekkor kenukat ajándékozott az embereknek, meg lándzsákat és halfogó horgokat, hálókat..

- Küzdjetek Tangaroa vízben élő gyermekei ellen! - bíztatta őket. Tangaroa felborította a kenukat, és árvizeket bocsátott az emberlakta vidékekre. A két isten harca azóta sem ért véget. Tawhiri-ma-tea elégedetten figyelte fivérei csatározását, majd megtámadta Kongo-ma-tanét és Haimia-tikitikit, azt a két istent, aki élelemmel látta el a Menny és a Föld valamennyi sarját. A Föld ekkor, jó anyához illő módon viselkedett: visszafogadta méhébe az embereket és az állatokat, és amíg Tawhiri-ma-tea tombolt, ő maga adott nekik.

A szelek ura, miután ezt a két fivérét is legyőzte, rárontott Tu-matauengára, a pusztítóra, aki annak idején önként vállalta, hogy végez a Menynyel és a Földdel. Ekkor azonban a Menny úgy gondolta, elég volt a pusztításból, és elvette a szelek ura erejét. Tawhiri-ma-tea érezte ezt, és sietve visszavonult, Tu-matauenga azonban azt hitte, fivére tőle rettent meg. Azt addig is tudta, hogy nagy erővel bír, de még csak nem is sejtette, hogy ekkorával. Élvezte a „győzelmet", olyannyira, hogy töprengeni kezdett:.

- Ha a szelek urát ilyen könnyen elkergettem, a többieket még hamarabb legyőzöm! Én aztán valóban erős vagyok! Először Tane-mahuta ellen vonult ki. Rá különösképpen dühös volt, mert míg neki csupán néhány gyermeke lett, Tane-mahutának számos utóda született, akik valamennyien szépen gyarapodtak és sokasodtak. Az erdőben indákat gyűjtött, ezekből köteleket font, a kötelek végére hurkokat kötött, és sorban elkapdosta Tane-mahuta gyermekeit. Akit elfogott, azzal nyomban végzett, így az erdőben járó, és a fák fölött szálló lények többé nem érezhették biztonságban magukat..

Tu-matauenga ezt követően Tangaroát akarta legyőzni. Indákból hálót kötött, amit aztán bevetett a vízbe, és kirántotta a partra Tangaroa gyermekeit, akik ott, a szárazföldön pusztultak el. A következő áldozat Rongo-ma-tane és Hai-mia-tikitiki volt. Ásott egy gödröt, s amikor már elég mélyre jutott, készített egy hosszú, kanyargós alagutat. Ezen az alagúton keresztül fért hozzá a növények gyökeréhez, és gumóihoz. Mindegyiket leszaggatta; a növények a föld felszínén sokáig kornyadoztak, majd mind kiszáradtak a napon..

Tu-matauenga valamennyi fivérét megtámadta, valamennyit legyőzte. Négy fivérét felfalta, csak Tawhiri-ma-teát nem pusztíthatta el véglegesen. Azóta van úgy, hogy az embereknek két ellensége is van: az egyik a szelek ura, aki még mindig nem bocsátott meg anyjuknak, Ranginak, a másik pedig maga Tu-matauenga, az eszelős pusztító, aki minden ellenségét felzabálja..

Az istenek elpusztultak, de az emberek nem felejtették el nevüket. Ma, ha azt mondják: „Tangaroa", az emberek a halakra gondolnak, Rongo-matanéről az édesburgonya és a többi ehető növény jut eszükbe; Haimia-tikitikiről a vadon termő gyökerek és bogyók; Tane-mahutáról az erdők, és a bennük élő állatok. Tawhiri-ma-tea neve egyet jelent a szelekkel és a viharokkal, Tu-matauenga pedig - bármilyen hihetetlen is - a hol építő, hol romboló emberrel..

A nagy testvérháborúk során a szárazföld egy része víz alá került, a szárazon maradt részeken azonban számtalan lény maradt életben. A Rangi és Papa által teremtett első emberek alig-alig hasonlítottak a ma élőkre; valójában Tu-matauenga volt az, aki megváltoztatta a külsejüket s természetüket. A Menny és a Föld időközben kibékült egymással, de megegyeztek, hogy soha többé nem ölelkeznek össze, mert féltek, hogy az ismét leereszkedő sötétség megölné ezeket az új külsejű embereket, akiket ők is sajátjukként szerettek. .

A Menny (Rangi) messziről figyeli kedvesét, és időnként könnyeket ejt bánatában, s az emberek e cseppeket nevezik harmatnak..

Készítette: Nagy Boglárka
Forrás: Maori legendák és népmesék .


  

A mennyekben lakozó nép leánya

 

 



Tawhaki bátorságának híre eljutott a mennyekben lakozó néphez; a történetet megismerte az ottani vezér leánya is. Ez a leány kíváncsi lett a harcosra, ezért aláereszkedett az égből, hogy megnézze magák a hőst. Amikor megérkezett, Tawhaki éppen aludt. Egy darabig nézegette a leány az ifjút, majd odaheveredett mel­lé. Tawhaki észrevette, hogy valaki fekszik mellet­te, de arra gondolt, biztosan valamelyik lány a falu­ból. A mennybéli leány még hajnal előtt felkelt, és visszaröppent az égbe. Tawhaki felébredt, és meg­lepődött - sehol sem találta azt, aki mellette aludt.

Tango-tango, a mennybéli leány attól fogva minden éjszaka Tawhaki mellett aludt, de hajnal­ban mindig visszatért otthonába. így ment ez egé­szen addig, amíg meg nem tudta, hogy gyermek növekszik a hasában. Ekkor úgy döntött, végleg Tawhaki mellett marad; elhagyta hazáját, és leköl­tözött a hegy tetején álló faluba. Tawhaki csak ek­kor tudta meg, ki is valójában Tango-tango, és honnan érkezett. Bár már volt egy asszonya, máso­dik feleségként magához vette őt. Valamivel később Tango-tango világra hozta gyermekét, egy szépséges kislányt. Gyönyörű volt a gyermek, de ahogy az anyjának, amikor nyúj­tózkodott, neki is villámok törtek ki a váll gödré­ből.

Tawhakinak ez sehogy sem tetszett, egy alka­lommal meg is jegyezte:- Szép, szép, kár hogy nem ember! Mert nem ember, hiszen villámokat szór!Tango-tango ezt hallván annyira megsértődött, hogy elhatározta, a gyermekkel együtt visszatér az övéihez. Felkapaszkodott a ház tetejére, és már ké­szült, hogy elröppenjen, amikor odaért Tawhaki, hogy visszatartsa őt. Ám hiába próbálta elérni Tango-tangót, a fiatal asszony a levegőbe emelke­dett. Ekkor Tawhaki felkiáltott:Gyermekem anyja, térj vissza hozzám! Nem térek - válaszolta Tango-tango. - Soha többé nem látsz, de jegyezd meg jól, amit most mondok: ne kapaszkodj az indára, amely csak le­beg a szélben, inkább arra bízd az életed, amely keményen belekapaszodik a földbe.

Tawhaki nem értette, mit jelentenek e szavak, de nem is kérdezhette meg, mert Tango-tango még feljebb emelkedett, és csakhamar eltűnt a magas égben. Tawhaki szívét bánat tépte, fájt neki, hogy so­ha többé nem láthatja gyönyörű feleségét és szép­séges kislányát; már bánta, hogy oly meggondo­latlanul beszélt. Teltek, múltak a napok, és amikor már úgy érezte, nem bírja tovább a szenvedést, odaállt öccse, Karihi elé.- Testvérem, gyere velem, keressük meg a kis­ lányomat!Karihi segíteni akart bátyján, így aztán útnak indultak. Kíséret nélkül mentek, csupán két rab­szolgát vittek magukkal. Jó néhány napig vándo­roltak, amikor Tawhaki egyszer csak megállt.

- Ismerem ezt az utat, ez visz Tongameha várá­hoz. Elvarázsolt hely ez, azt beszélik, aki felemelt fővel ránéz, halálnak halálával hal nyomban. Le­gyünk óvatosak!Lehajtott fejjel mentek tovább. Amikor már a vár közelében voltak, az egyik rabszolga nem bírt uralkodni magán, kíváncsiságtól hajtva felemelte a fejét, és felnézett. Abban a pillanatban valami félelmetes, mágikus erő mindkét szemgolyóját ki­tépte az üregéből. A szerencsétlen ember felüvöl-tött, és ott helyben, szörnyű kínok közepette meg­halt.Tawhaki, Karihi, és az életben maradt rabszol­ga továbbment. Csakhamar egy olyan helyhez ér­tek, amelyet vastagon belepett a mennyből a föld­re ereszkedő indák tömege. Az indákat félrehajt­va, óvatosan haladtak tovább. A különös erdőben egy öregasszonyt találtak. A vénség vak volt, semmit sem látott. Éppen ételt készített: tarógumókat akart főzni. A kondér-ja mellé kikészített tíz gumót. Mielőtt munkához látott volna, meg akarta számolni a gumókat. Egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét, nyolc, kilenc... A tizediket sehol sem találta. Nem is találhatta, mert azt Tawhaki elcsente a többi közül.- Ejnye - motyogta az öregasszony. - Elvétet­tem a számolást.mókát. Tawhaki ekkor ügyesen elvett még egyet. Az öregasszony nyolcig jutott a számolással, majd tapogatózni kezdett. A gumót persze sehol sem találta.

- Ejnye - motyogta bosszúsan. - Itt valaki csú­fot űz belőlem! - Azzal előhúzott egy hosszú kést, és tapogatózva, a pengével csapdosva elindult, hogy megkeresse a hívatlan vendégeket. Tawhaki és Karihi a földre lapult, miközben az öregaszszony hosszú kése körülöttük suhogott. Tawhakinak eszébe jutott az a gyógyító érin­tés, amire még Tango-tango tanította meg. Hirte­len felugrott, egyik kezével elkapta az öregasz-szony nyakát, a masikat pedig végighúzta a vak szemek előtt. Csoda történt, nem lehetett ez másképpen, mert az öregasszony megtántorodott, a szeméhez kapta a kezét, majd lassan, nagyon lassan körbefordult és Tawhakira nézett.- Ó! Hát ezt hogy csináltad?

Tawhaki néhány szóval elmondta, hogy ki ő, és öccsével együtt hová indult; elmondta, ki volt a felesége, és azt is, hogy Tango-tango a kislá­nyukkal együtt visszaszállt az égbe. - Minden világos - mondta az öregasszony. -Feleségül vetted Whatitiri-mata-ka-taka lányát, demegsértetted őt, s a kisasszony mérgében visszatért atyjához. Jól van, hálából azért, mert visszaadtad aszemem világát, megmutatom, hol juthattok fel az égbeli országba. De már későre jár, ma ne induljatok el, várjátok meg a holnapot. Főzök nektek va­csorát. Nem sokkal később Tawhaki, az öccse és a rabszolgájuk jóllakottan heveredett le az indaer­dőben. Hajnalban Tawhaki így szólt az öregasz-szonyhoz:- Mutasd meg hát, hogy juthatunk fel az égbeli országba! Ha megteszed, neked adom a rab­szolgámat. Az öregasszony elfogadta az ajándékot, azu­tán az egyik indához vezette Tawhakit.

- Itt másszatok fel, de vigyázzatok, amikor fél­útra értek, amikor egyforma távolságban lesztekégtől és földtől, le ne nézzetek, mert megszédültök, és menthetetlenül lezuhantok! Arra is figyeljetek, hogy még véletlenül se kapaszkodjatok olyan in­dára, ami csak lebeg a szélben, csak olyat markol­jatok, amely keményen belekapszkodik a földbe. Karihi mászni kezdett, és már jó magasan volt, amikor kiderült, hibát vétett: olyan indát kapott el, ami a szélben lebegett, és nem olyat, ami erősen kapaszkodott a földben. A szél oldalra lendítette az indát, Karihi pedig nem tehetett mást, csak any-nyit, hogy még erősebben markolta a szálat. Már eltűnt Tawhaki szeme elől, amikor a szél iránya megfordult. Az inda visszalendült oda, ahonnan elindult.- Ereszd el, testvérem! - kiáltott fel ekkor Taw­haki - Ereszd el, majd én elkaplak!Karihi látta, hogy mást nem tehet, ezért el­eresztette az indát. Zuhanni kezdett, a szemét is lehunyta közben, mert biztosra vette, hogy Taw-haki nem tudja majd elkapni. Szerencséje volt. Tawhaki elkapta Karihit, bár úgy érezte, minden izom szétszakad a testében.

- Jól van, testvérem - mondta Tawhaki, amikor Karihi ismét biztonságban volt. - Azt akarom, hogy térj vissza, menj haza, és viseld gondját a csalá­dunknak. Nem tudhatjuk, hogy mi van odafenn, de éppen elég, ha csak egyikünk kockáztatja az életét. Karihi tiltakozott, el akarta kísérni a testvérét, de végül belátta, hogy Tawhakinak igaza van. Elbú­csúzott, és elindult hazafelé. Tawhaki ekkor elka­pott egy megfelelő indát, és mászni kezdett felfelé. Mászott, csak mászott, és amikor félúton volt, el­lenállhatatlan vágyat érzett, hogy lepillantson, ám eszébe jutott az öregasszony figyelmeztetése. Nem fordult vissza, fejét hátrahajtva, szemét a mennyek­re függesztve mászott tovább.Ahogy felért, megváltoztatta a külsejét: sarat kent az arcára és a vállára, megtépte ruháját, és el­mondott néhány varázsszót - ezután bárki össze­tévesztette volna egy vén, mocskos öregemberrel. Elindult az első úton, amire rábukkant, és nem sokkal később már egy erdőben lépkedett. Nem kellett hozzá sok idő, hogy eljusson egy tisztásra, ahol egy víg ifjakból álló vadászcsapat heveré-szett.

Tawhaki látta, hogy a nyújtózkodó ifjak hónaljából fényes villámok törnek elő; ebből tud­ta, nem lehetnek mások, csakis az ő sógorai.- Itt ez a vénember! - kiáltott fel az egyik mennybéli ifjú. - Fogjuk munkára! - Azzal fejszét adott Tawhaki kezébe, és ráparancsolt, hogy men­jen tovább az erdei úton, és csatlakozzon a kenu­faragó rabszolgákhoz. Mit tehetett volna Tawhaki? Nem akarta lelep­lezni magát, ezért szó nélkül teljesítette a paran­csot. Amikor aztán beeseteledett, előkerültek a tisz­tásról az ifjak.Hazamegyünk! - jelentették ki. - Te, öregem­ber! - szóltak rá Tawhakira. - Hozd a fejszéket!Viszem, viszem, de már vén vagyok, ne bánt­satok, ha lemaradok ezzel a nagy teherrel - mond­ta Tawhaki elváltoztatott hangon.Az ifjak gúnyosan kikacagták, majd a rabszol­gákat maguk előtt terelve, a vénemberre ügyet se vetve elindultak az úton. Tawhaki lassú léptekkel követte őket, de amikor a csapat eltűnt a szeme elől, visszafordult, és a félig kifaragott kenukhoz futott. Fogta az egyik fejszét, és néhány mesteri csapással befejezte az egyik kenut. Amikor ezzel megvolt, ismét az ölébe vette a szerszámokat, és lassú, öreges vánszorgással követte az ifjakat. Nem sokkal később egy falu közelébe ért.

Az erdő szélén két asszonyt látott, akik éppen rozsét gyűjtöttek.- Ej, de különös ez a vénember! - kiáltott fel az egyik asszony.- Különös, vagy nem különös, dolgoztassukmeg őt! - mondta a másik. - Hé, te! Ide gyere, ha mondom! Kapd csak a hátadra ezt a rőzseköteget! Tawhaki még mindig nem akarta elárulni ma­gát, ezért teljesítette a parancsot. A hátára vette a jókora rőzseköteget, magához szorította a fejszé­ket, és elindult a nevetgélve, csacsogva lépkedő asszonyok után.A faluba érve, Tawhaki legnagyobb csodálko­zására Tango-tango jött velük szembe. Nézd csak, Tango-tango, milyen rabszolgát találtunk! - mondta a két asszony.Jól van, majd én is adok neki valami munkát

- felelte erre Tango-tango, aki nem is sejtette, hogy a mocskos vénember valójában nem más, Sötétedés után Tawhaki látta, hogy Tango-tango ott ül a nagy ház mellett, a tűznél, és ott van vele a kislánya is. Ekkor a harcos határozott lép­tekkel elindult a felesége felé. Néhányan rákiál­tottak, meg akarták állítani, de ő ügyet se vetett rájuk, leült Tango-tango tüzéhez. Az asszony ele­inte rosszallóan nézett a vénemberre, de végül megbocsátóan legyintett. Nem is sejtette, ki ül ve­le szemközt. Estére mindenki behúzódott a nagy házba. Napkelte után az ifjak rákiáltottak Tawhakira:- Rajta, vénség, hozd azokat a fejszéket! Tawhaki a sógoraival és a rabszolgákkalegyütt kivonult az erdőbe, hogy folytassa a kenu­faragást. Az ifjak nagyon elcsodálkoztak, amikor meglátták az elkészített kenut.-Ej, ezt vajon ki fejezte be? A választ persze senki sem mondta meg nekik. A szolgák ismét szürkületig dolgoztak a többi kenun. Estére visszatértek a faluba. Amikor elindúltak, Tawhaki újra visszaszökött, és ismét befe­jezett egy kenut.

Később megint Tango-tango tü-zénél telepedett le. Másnap reggel az ifjak újra munkára vezényel­ték a szolgákat. Az erdőbe érvén megint nagyot néztek, amikor meglátták a második készre fara­gott kenut. Sejtelmük sem volt arról, ki végezte el a munkát. Félrehúzódtak, és hosszas tanácskozás után elhatározták, elrejtőznek a fák között, és ki­lesik az ügyes mestert. Estefelé aztán minden úgy történt, mint a két előző napon, csakhogy ezúttal nem csak Tawhaki szökött vissza, hogy készre faragjon egy kenut, hanem az ifjak is, hogy meg­lessék. Tawhaki, amikor egyedül maradt a félkész ke­nuk mellett, gyorsan elmondta a szükséges varázs-igéket. Visszaváltozott fiatallá, és gyorsan, határo­zottan munkához látott.

A sógorai mindent láttak a rejtekhelyükről. Amikor csodálkozásuk alábbha­gyott, egyikük megjegyezte:- Ez a lény nem lehet más, csakis egy félisten!Nem értették a dolgot, még akkor is ezen tana­kodtak, amikor megérkeztek a faluba. Egyikük­nek különös gondolat ütött szöget a fejében, ezért odasietett Tango-tangóhoz, és megkérte, ugyan, mondja el neki, hogy is nézett ki a férje, az a bizo­nyos Tawhaki.- Igen, igen, ő lesz az - mondta az ifjú, miután az asszony befejezte a mondókáját. - Tudd meg, ez a vénembernek álcázott lény nem más, mint a te férjed! Tawhaki, aki közben ismét öregemberré vál­toztatta magát, éppen akkor lépett ki az erdőből. Tango-tango odasietett hozzá.-De most aztán mondd meg, hogy ki vagy te valójában! Tawhaki megállt, de nem felelt.-Te vagy az, Tawhaki? - kérdezte Tango-tango.Tawhaki ekkor egyetlen szó nélkül kikapta az asszony öléből a kislányukat, és erősen magához szorította. A mennybéli törzs tagjai mind odasza­ladtak.

-Eljöttem - szólalt meg ekkor Tawhaki -, el­jöttem, hogy inkább vénemberként, rabszolgaként éljek az asszonyom, a gyermekem mellett, sem­ mint büszke harcosként nélkülük! E szavak hallatán Tango-tango szemében köny-nyek jelentek meg, a fivérei elismerően bólogat­ni kezdtek, és ezt tette a mennybéli törzs vala­mennyi tagja. Ekkor hirtelen minden erő kiszállt Tawhaki tagjaiból. A földre roskadt, elsötétült előtte a világ. Amikor magához tért, már reggel volt. Felült -ekkor látta csak, hogy a nagy házban feküdt. Mély lélegzetet vett és felállt, nyújtózkodni kezdett. Ahogy ezt megtette, villámok törtek elő a hónal­jából.

Tango-tango törzse befogadta őt, a mennybé­liek magukhoz hasonlatossá változtatták, mert még ők is nagyra tartják azokat, akik képesek be­látni saját hibáikat, s még többre azokat, akik bár­milyen áldozatot vállalnak a családjukért.


Készítette: Nagy Boglárka
Forrás: Maori legendák és népmesék .

 


folyt.

Bevezető Általános Mitológia Kultúra Nyelv Szigetek Képek Videók Óceánia Linkek Egyéb