A Maorik

  



 


Ui mai koe ki ahau he aha te mea nui o te ao,
Māku e kī atu he tangata, he tangata, he tangata!

Ha megkérdezik tőlem, mi a legnagyszerűbb dolog a világon,azt
válaszolom: az emberek, az emberek, az emberek!

 

 

  

 

 HAERE MAI - ÜDVÖZÖLJÜK

 

 

A maorik a polinéz szigetvilág népeivel állnak rokonságban. A maori név is polinéz eredetű. Jelentése: normális, közönséges, rendes. A polinézek népesítik be a Csendes-óceán szigeteinek nagy részét. Antropológiai szempontból a polinézek kultúrájukat, szokásiakat, hitvallásukat tekintve sok hasonlóságot mutatnak. A polinéz népek nem ismerték az írást. A maorik gazdag szellemi kultúrája szájhagyomány útján maradt fenn. Ennek ellenére elég pontosan visszakövethető a maorik történelme.

A maorik őshazájuknak a Társasági-szigeteki Hawaikit tartják. A legenda szerint az első ember, aki megtalálta a mai Új-Zélandot Te Kupe maori hajós volt. Te Kupe 925-ben a Társaság-szigetekről útnak indult, hogy a kokoperos (hosszú farkú kakukk) nyomán megkeresse a madár hazáját. A szárazföld fehér hegycsúcsait megpillantva felkiáltott: „Ao-te aora!" azaz hosszú fehér felhő. Innen ered az Aotearoa maori elnevezés. Új-Zéland mai nevét Abel Tasmantól kapta.

Új-Zéland benépesülésének története a mai ismeretek szerint mintegy 1200 körül lehetett. Az is elfogatható tény, hogy az ide érkező népek sokkal fejlettebb kultúrával rendelkeztek, mint a szomszédos Ausztrália őslakói. Természetesen, más antropológiai embertípust képviseltek.  A maorik Tasman partraszállása után még 130 éven át zárt közösségben éltek. Ekkor érkezett Cook kapitány titkos megbízatásával: Tahititől nyugat felé kellett hajózzon, hogy foglalja el Nagy-Britannia számára az arra található szárazföldeket.

Megkezdődött a gyarmatosítás. A maorikat elnyomták, megfélemlítették, ugyanakkor hatalmas természeti pusztításokat végeztek. Egyfajta rablógazdálkodás kezdődöt. A maori törzsek között is voltak összecsapások, de a kő- és csontfegyverek nem okoztak akkora pusztulást, mint a korabeli angol lőfegyverek.


A pakehák, kihasználva a törzsi ellentéteket, lőfegyvereket szereztek be és a törzsi harcok valóságos vérfürdőkké váltak. Az európaiak behurcoltak több fertőző betegséget is, amelyek ellen nem volt immunitás és ezrével szedték a maori áldozatokat. Ehhez társult az alkohol is, amely felborította megszokott társadalmuk rendjét.


Nem lehet tudni pontosan mikor lépett ember először Új-Zéland területére. Feltehetőleg a VII-VIII. században. A sziget első lakói valószínűleg hajótöröttek voltak. A legtöbb korai település maradványait a Déli-szigeten találták meg. Az idekeveredett emberek legfőbb gondja az élelemszerzés és a hideg ellen való védekezés volt. Akkor még sok madárfaj élt a szigeten, köztük a legnagyobbak a moák. Innen származik a korai bevándorlók moavadász elnevezése. Őket szokták premaoriknak, ős-maoriknak vagy morioriknak nevezni. A hideg elleni védekezésül nagy kunyhókat építettek, testüket fókaprémmel vagy a moák tollas bőrével fedték be. A moavadász csoportok viszonylag békében éltek egymás mellett. Nem voltak harci fegyvereik, nincs nyoma annak sem, hogy kannibál hajlamúak lettek volna. A moavadászok helyzete a XIV. századra az állatálomány megcsappanása és az újonnan érkező harciasabb törzsek következében válságosra fordult. Az új törzsek magukat maorinak nevezték. ...

 

 

A maorik harcosok voltak, sok háború adódott a törzsek között. A vesztesek gyakran rabszolgákká vagy táplálékká lettek. A moavadászokkal ellentétben hittek abban, hogy hadseregük erejét növelni tudják az emberi test egyes részeinek elfogyasztásával.

Hawaikiről a törzsek több irányba indultak el. A maorik végül is az általuk Aoteaora-nak nevezett szigeten kötöttek ki. 25-30 méteres csónakokkal, egész családok érkeztek az új lakóhelyre. A csónakokban különböző növények szaporításra alkalmas részeit, szárított halat, kumarát (édesburgonya), a kenyérfa gyümölcséből készült lekvárszerű „pasztát" is magukkal vittek Vizet bambusz csövekben, lopótökben tárolták.

Valőszínüleg trópusi növényeket is próbáltak meghonosítani, de Aotearoa éghajlata ezt nem tette lehetővé. Ipari növényként papíreperfát (aute) vittek Ennek kérgéből készítették ruházatukat.

 

Mivel a kumarát szentnek és érinthetetlennek tartották, ezért disznót sem tartottak, nehogy elpusztítsák a szent növényt. A maorikkal érkezett azonban a kuri (kutya). Rossz szaglású, csúnya, korcs állat volt.  A maorik ezután már csak egyszer tértek vissza Hawaikire, hogy ismét kumarát vegyenek magukhoz. Az új-zélandi törzsek egy kis időre elszakadtak a polinéz népektő.. .


Szerszámaikat, munkaeszközeiket kőből, csontból, fából készítették, mivel a szigetről hiányoztak a réz és vas ércei. Bazaltból, argillitből formálták a balták. .A legnagyobb becsben a pounamut („zöld kő"), azaz a nefritet tartották. Egyik változata a tangiwai, sötétebb színű, de kevésbé kemény zöld kő. Ezekből készítették dísztárgyaikat, értékesebb fegyvereiket, munkaeszközeiket. A ponamu a törzsek közötti kereskedelem és az ajándékcserék legfőbb eszköze lett.

A régi maori társadalom legnagyobb egysége az iwi (törzs) volt. Az iwinél szorosabb egységet alkotott a hapu (nemzetség), tagjainak száma több száz főt tett ki. A hapu főnöke az ariki. Ő a főnöki család idősebb tagja, aki magában hordozza a természetfeletti erőt, a manát. A gyűlést a ware runanga (gyűlésház) előtti maraén (térség) tartották, ahol mindenki elmondhatta véleményét, de az első szó és az végső döntés joga az arikit illette meg. A gyűlés döntött a háborúk ügyében, a zsákmányolt hadifoglyok sorsáról.


A maori művészetek legfőbb ága a fafaragás. Nyersanyagként általában a totora-fát használták, amely puha szövetű, ennek ellenére tartós. A fafaragást nefritből készült vésőkkel végezték. Alkotásaikban embereket és állatokat ( madár, hal, hüllő) ábrázolnak, előfordulnak képzeletbeli alakok is.

 

 

 


A világ valamennyi népe között az emberi bőrdíszítés művészetét a polinéz népek vitték tökélyre. A nálunk meghonosodott tetoválás szó is polinéz eredetű: tatau. A tetoválás a klasszikus maoriknál is általános jelenség volt, bár ők mokonak nevezték. A mako technikáját és díszítő elemeit tekintve eltér a többi polinéz szigeten alkalmazott bőrdíszítéstől. Máshol a tetoválást apró tűszúrásokkal végezték, így vitték a bőrbe a színező festéket. A maorik vékony vágásokat ejtettek a bőrön-a páciensnek nem kis fájdalmat okozva.  A régi maoriak egész testüket tetoválták, különös gonddal díszítették arcukat. A tetoválás a férfiak számára a felnőtté válást jelentette, a díszítések pedig a társadalmi rangot szimbolizálta. Mindemellett a nőket is tetoválták.

Európaiak és amerikaiak, kb. 700 évvel a maorikat követően, a XVIII. század végén jelentek meg Új-Zélandon. Őslakosok és telepesek egyaránt úgy érezték, hogy egymás hasznára vannak. A maorik puskát, szerszámokat, takarót és sertést kaptak a telepesektől. A tengerészek és a telepesek számára ott volt a kiváló minőségű kaucsukfa, len, édesvíz és élelem. Mégis, az európaiak mást is átadtak a maoriknak: halálos betegségeket. Az őslakosok, becslés szerint negyed millióan lehettek a XVII. század közepén, de csak 60 ezren voltak 1854-ben. ...

A maori nyelv hasonlít a hawaii-hoz, vagy a samoaihoz. A huszadik századig Új-Zéland-szerte sokan beszélték.A maori társadalom hagyományosan a szóbeliségre épül. Komoly tradíciója van az éneklésnek és a mesélésnek. Történelmük megismerhető azokból az elbeszélésekből, amelyek generációról generációra szálltak. Ezek az elbeszélések  dalban, táncban és vallásos énekekben jutottak kifejezésre.  A költészet szintén lényeges eleme a maori kultúrának. A verseket zenével és gesztusokkal kísérték. A huszadik században a maorik kifejlesztették azt, amit ők  cselekvő daloknak neveznek. Ezek tiszta, fülbemászó dallamok a kezek és karok kecses mozgásával kísérve.


A nemzedékről nemzedékre terjedő szájhagyomány egyik válfaja a népi költészet, amely énekelt szövegekben maradt fenn. Az élőszóval előadott maori elbeszélő próza egy része isteni lényekről velük kapcsolatos eseményekről szól vagyis mítosz. Más elbeszélések emberi hősökhöz, elődökhöz kapcsolódik. Ezek a mondák.

A maori mitológia szerint minden lét eredője az ég (Rangi) és a föld (Papa), tőlük származnak az istenek és azoktól az emberek. Hitviláguk azon alapszik, hogy minden istentől származik.

A maori kulturális központ az Északi-szigeten Rotoruában található. A turisták megismerhetik a régi maori kultúrát, hogyan éltek a benszülöttek több száz évvel ezelőtt, szerszámok, ruházati népi viseletük, művészi maori faragások, fából épített kunyhók és zene, táncbemutatót is előadnak. Rotorua egyes részei alatt forró kénes vízforrások vannak, gejzírek, amik előtörnek a földből 15-20 méter magasba. A város egy részében ezt a forró vizet csöveken keresztül bevezették a lakóházakba, amit felhasználnak mosáshoz és fürdésre, nem kell érte fizetni. A városban szintén látható egyes helyeken a föld, a talaj annyira forró, ha valaki egy tojást oda letesz néhány perc múlva a tojást főtten lehet enni.

A maorikkal kapcsolatban meg kell meg említeni, hogy egy nagyon tehetséges nép. Már az európaiak megérkezése előtt magas társadalmi és gazdasági fejlődési fokon álltak. Jellemzõ nemzeti vonásuk a büszkeség és valamiféle velük született közösségi szellem. Rendkívüli fogékonyak a modern civilizáció iránt. Hiszen alig múlt el 100 éve, hogy õseik még kannibálok voltak és kõkorszakbeli szerszámokat használtak, ma pedig kiváló ügyvédek, orvosok és más szakemberek is vannak közöttük

A maorik hittel őrzik hagyományaikat, ősi szokásaikat. A hagyományokhoz való ragaszkodás a többi polinéz népre is jellemző. A maori harci tánc, a haka nemzeti jelleget öltött, s hozzátartozik minden itt élő emberhez. A maorik az Északi-szigetre húzódtak. Itt magasabb a hőmérséklet, minden beérik a mandarintól a legkülönbözőbb trópusi gyümölcsökig. Köztük a kivi is, ami nem tévesztendő össze a kivimadárral, noha mindkettő az itt élő emberek büszkesége. A világon csak itt élő kivimadár a sziget jelképe. Egyben a régóta itt élő „telepesek" utódjaira is ráragadt a kivi név. A kivik megbíznak a másikban és valahogy van bennük egy bizonyos becsületes érzés. Nem igyekeznek a másikat becsapni.


Forrás: Balázs Dénes: Ausztrália, Új-Zéland, Óceánia
Amtropológiai esszé: Mina Éva

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 




  

 




 




  




 




 


 

Bevezető Általános Mitológia Kultúra Nyelv Szigetek Képek Videók Óceánia Linkek Egyéb